Calici fertőzés Szombathelyen – Nem mutatott kórokozót a virológiai vizsgálat sem

Nem mutattak ki kórokozót a laboratóriumi vizsgálatok a szombathelyi központi főzőkonyhán és a melegítő és tálalókonyhákon vett étel- és nyersanyagmintákban, és negatív eredményt adott a gyümölcsleves elkészítéséhez használt fagyasztott gyümölcsök, meggy- és szilvaminták virológiai vizsgálata is – közölte az MTI érdeklődésére szerdán Horváthné Sélley Erzsébet főállatorvos, a Vas Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztályának vezetője.

Emlékeztetett arra, hogy a Szombathelyi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Osztálya, miután szeptember 27-én tudomást szerzett a négy szombathelyi iskolát érintő tömeges megbetegedésekről, azonnal megtette az ilyenkor szükséges intézkedéseket, elvégezte az előírt helyszíni mintavételeket, a fertőtlenítő nagytakarítás idejére, illetve a dolgozók negatív székletvizsgálati eredményeinek bemutatásáig pedig felfüggesztette az érintett konyha működését. A főzőkonyha október 8-ától ismét működhet.
Hozzátette: a laboratóriumba küldött több mint 60 étel-, alapanyag-, tisztítószerminták egyikben sem találtak kórokozót, ugyanakkor a főzőkonyhán használt fertőtlenítő hatású folyékony szappant a laboratóriumi vizsgálatok nem találták kellően hatékonynak, ezért annak további használatát megtiltották az élelmiszerláncban, valamint intézkedtek annak forgalomból való kivonásáról is.
Stánitz Éva megyei tisztifőorvos korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a felkérésükre elvégzett laboratóriumi vizsgálatok eredményei szerint calici vírus okozta a 338 diák megbetegedését, 115 székletmintában mutatták ki akkor a calici vírust. A hasi görcsökkel, hányással, hasmenéssel, néha hőemelkedéssel járó fertőzés enyhe lefolyású volt, két tanuló került kórházba kiszáradás miatt.
Közleményt adott ki október 4-én a közétkeztetést végző érintett társaság is, amely – a hatósági mintavétellel párhuzamosan – általa levett mintákon végzett laboratóriumi vizsgálat eredményeire hivatkozva nyomatékosította, hogy nem az általuk készített ételek okozták a calici vírus fertőzést.
Az tömeges megbetegedések miatt a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával indított vizsgálatot, a cég pedig a sajtóban megjelent –  szerintük valótlan tartalmú – híradások miatt hatóság félrevezetése gyanújával tett feljelentést.