Több mint egy évtized után emelkedhet a felsőoktatási intézményekben a hallgatói normatíva, a felsőoktatási törvény tervezett módosításával 2020. február 1-től a mostani 119 ezer forintról 166 600 forintra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.
A szaktárca az MTI kérdésére közölte: ezzel a lépéssel megvalósul a szociális és tanulmányi ösztöndíj növekedése, a hallgatók sikerességét is segítve. Rámutattak: az intézkedés kötődik az EMMI és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) között fennálló stratégiai együttműködéshez.
Ismertetésük szerint a hallgatói létszámok iránya alapján átlagosan 116 ezer állami (rész)ösztöndíjast érint az emelés, amelynek 2020. évre vetített költségvetési hatása – a további évekre beépülően – 4 milliárd forint. E fölött realizálódik még a hallgatóknál a 2018. szeptember 1-jétől a szociális jellegű ösztöndíjak 40 százalékos emelése, amelynek költségvetési hatása 2018-ban 4 hónapra 750 millió forint, 2019. évre a 2018-as emeléssel együtt (teljes évet nézve) 6.5 milliárd forint.
A minisztérium kitért még arra, hogy a doktori képzésre felvehető állami ösztöndíjas létszám is emelkedik 2019. szeptember 1-jétől, a korábbi években biztosított 1300 helyett 2000 hallgatóra. Ezzel a lépéssel szélesedik a legmagasabb képzési szinthez való hozzáférés lehetősége, ezzel is előmozdítva a legmagasabban képzettek számának növekedését, valamint a felsőoktatási intézmények oktatói-kutatói utánpótlását.
A létszám emelés összesen 745 millió forint ráfordítást igényel a 2019-es évben, mely a következő esztendőkben is rendelkezésre fog állni – jelezte a szaktárca.
A parlamentnek az emberi erőforrások minisztere által benyújtott törvényjavaslat, amelyet az érintett szakmai érdekképviseleti szervezetekkel egyeztettek, tartalmazza még, hogy a kancellári pályázatokat bíráló bizottságban indokolt az érintett intézmény rektorának részvétele, amely a későbbi együttműködés alapjául szolgálhat.
A rektoroknál a hatvanötödik életévig tartó magasabb vezetői megbízásról szóló szabályt enyhítenék, a kormány álláspontja szerint az intézmény vezetésében nagy tapasztalattal bíró rektoroknál indokolt lehetőséget biztosítani egy korlátozott időtartamban a hosszú távú programok, intézményfejlesztések végig vitelére. Az oktatói munkakör betöltésének hetvenedik életévig szóló határideje továbbra is fennáll.
Rögzítenék azt is, hogy az Oktatási Hivatal külföldi felsőoktatási intézményekkel, illetve azok felsőoktatási tevékenységével kapcsolatban a származási állam oktatását irányító szervét közvetlenül keresheti meg a jövőben.
A módosítás alapján a Győri Hittudományi Főiskola elnevezése Brenner János Főiskolára változna, ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot.