Ferenc pápa a jeruzsálemi összecsapások befejezését szorgalmazta

A jeruzsálemi összecsapások befejezését, azonnali “testvéri” megoldást sürgetett a katolikus egyházfő vasárnap déli beszédében, miután a városban éjszaka mintegy kilencven palesztin sebesült meg az izraeli biztonsági erőkkel való összecsapásokban.

Ferenc pápa kijelentette, hogy “rendkívüli aggodalommal” figyeli a jeruzsálemi eseményeket.
Hozzátette, azért imádkozik, hogy Jeruzsálem “a találkozásoknak adjon helyszínt, ne erőszakos összecsapásoknak, az ima és a béke otthona legyen”.
“Minden felet arra szólítok fel, hogy keressen közös megoldást a szent város sok vallású és multikulturális identitásának tiszteletben tartására, és kerekedjen felül a testvériség. Az erőszak csakis erőszakot szül, elég az összecsapásokból” – mondta a pápa.
Az egyházfő megemlékezett az afganisztáni Kabulban szombaton történt terrorista támadás áldozatairól, akik között iskolás kislányok voltak. Aggodalmát fejezte ki a Kolumbiában zajló erőszakos összecsapások és feszültség miatt.
Ez volt a harmadik egymást követő vasárnap, hogy Ferenc pápa a Szent Péter térre néző ablakból mondta el beszédét, melyet hétről hétre egyre többen hallgatnak személyesen, miután a járvány miatt hónapokig üres volt a Szent Péter tér.
A pápa szerdától kezdve ismét személyesen tartja meg a szokásos általános audienciát, de egyelőre a Szent Péter helyett a vatikáni paloták belsejében található Szent Damáz-udvarban. Az audiencián előzetes foglalással korlátozott számban vehetnek majd részt a hívők, be kell tartaniuk az egymás közötti biztonsági távolságot és szájmaszkot kell viselniük.