Háromezer bíró és kétezer ügyész bére emelkedett januártól

Háromezer bíró és kétezer ügyész bére emelkedett januártól, a bírák átlagosan 32, míg az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesültek – mondta pénteki sajtótájékoztatóján az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Völner Pál hozzátette: 2021-ban és 2022-ben 12, illetve 13 százalékkal nő a bírák és az ügyészek bére, ami azt jelenti, hogy a korábbi emelésekkel együtt mintegy 65 százalékos lesz 2022-re az emelés mértéke a 2010-es kormányváltás előtti időszakhoz képest.

Az államtitkár emlékeztetett: a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítménye tette lehetővé, hogy a kormány adócsökkentéseket és béremeléseket hajtson végre; hatodik éve nőnek dinamikusan a bérek, és ez a folyamat – mintegy félmillió közszférában dolgozót követően – az igazságügyi ágazatot is elérte.

Völner Pál felidézte azt is, hogy az igazságügyben hatalmas átalakulás történt: új eljárási kódexeket vezettek be, kiteljesedett az e-ügyintézés a bírósági szférában is. Mindez kihívások elé állította az ágazatot.

Reméljük, hogy ezzel felzárkózunk az uniós átlaghoz, és nyugodt körülmények közt végezheti a munkáját mintegy háromezer bíró és kétezer ügyész  – mondta.

Völner Pál arra is kitért, hogy az ellenzékre ezúttal sem számíthattak, mert amikor december 17-én az Országgyűlés döntött a bírói és ügyészi béremelésről, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői nem is voltak az ülésteremben. Arról beszélnek, hogy meg kell becsülni a bírákat és az ügyészeket, de amikor ennek tettekben kellene megnyilvánulnia, akkor persze nincsenek jelen – jegyezte meg.

Völner Pál ismertette: a béremelés összességében az idén mintegy 15 milliárd forintot jelent a költségvetésnek, megvalósítását a gazdaság teljesítménye tette lehetővé. Azt mondta, a mostani emelés egy közel egyéves folyamat eredménye volt, az Országos Bírósági Hivatallal, az ügyészéggel, a Kúriával, a bírói érdekképviseleti szervekkel egyeztettek róla.