Illegális bevándorlás – Nemzetbiztonsági bizottsági elnök: újabb migránshullám várható

Újabb migránshullám várható – közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke a testület csütörtöki, részben zárt ülése után.

Mirkóczki Ádám azt mondta: megerősítést kaptak arról, hogy a nyugat-balkáni útvonal “ismét pezseg”, tavasszal újabb migránshullám várható. A beszámolók szerint viszont a magyar határvédelem stabil, a hatóságok fel vannak készülve arra, hogy a várhatóan érkező újabb hullámot kezelni tudja – hangsúlyozta.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Belügyminisztérium és a szolgálatok a kárpátaljai magyarságot ért atrocitások sorozatáról is beszámoltak. Mirkóczki Ádám erről azt mondta: a jövő évi ukrajnai választásokig a helyzet várhatóan nem fog javulni, ezzel együtt a magyar kormány mindent megtesz az ügyben.
Utóbbi kapcsán Halász János, a bizottság fideszes alelnöke is kiemelte: a magyar kormány és a magyar szolgálatok mindent megtesznek a kárpátaljai helyzet kezelésére.
A bizottság fideszes alelnöke azt is elmondta: a migránsoknak adott, az Európai Unió, az ENSZ és Soros György pénzével feltöltött bankkártyák ügyét is tárgyalták. Ezt a programot elfogadhatatlannak tartják, hiszen a pénz akár terrorcselekményekre készülők kezébe is kerülhet, ezért óriási nemzetbiztonsági kockázatot jelent – szögezte le.     A kormánypárti politikus azt mondta: ezeknek a bankkártyáknak már piaca is van, így akár a terrorizmust is finanszírozhatják ebből a pénzből. Ezért ez óriási nemzetbiztonsági kockázatot jelent – tette hozzá.
A kormánypárti politikust kérdezték a Magyar Időkben csütörtökön megjelent hírről is, miszerint semmilyen közös posztgraduális képzést nem indított a Közép-Európai Egyetem (CEU) az Egyesült Államokban található Bard College (BC) intézménnyel közösen. Halász János azt mondta: a Soros egyetem megpróbálja kijátszani a magyar törvényeket. Megdöbbentőnek nevezte, hogy az érintettek maguk vallják be, nincs is saját képzésük az Egyesült Államokban.