Kásler: 8,5 milliárd forintot fordítanak nővérszállók építésére és felújítására

Az ország 13 megyéjében újulnak meg vagy épülnek új nővérszállók a közeljövőben, a beruházások 8,5 milliárd forint uniós forrásból valósulnak meg – jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta, négy helyszínen – Kaposváron, Kecskeméten, Szombathelyen és Nyíregyházán – új nővérszálló épül, további 12 helyszínen pedig a meglévőket újítják fel, bővítik, korszerűsítik.
A miniszter hangsúlyozta, a kormány kiemelt figyelmet fordít az egészségügy fejlesztésére, amibe nemcsak az infrastruktúra tartozik bele, hanem a beteggel kapcsolatban álló szakdolgozók munka- és életkörülményei is.
Úgy fogalmazott, a munka igazi minőségét az adja, hogy kik dolgoznak az egészségügyi intézményekben és azt milyen minőségben teszik. Ezért – emelte ki – 2010 óta számos alkalommal került sor az egészségügyi dolgozók különböző rétegeinek támogatására és béremelésekre.
Kiemelte azt a legutóbbi kormánydöntést, amely szerint az elkövetkező négy évben négy lépcsőben 72 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére.
Kásler Miklós a nővérszállók megújítása kapcsán elmondta, a beruházással 1600 szakdolgozó lakhatását tudják biztosítani.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, ez a program hozzájárul ahhoz, hogy jelentősen javuljanak a szakdolgozók lakhatási körülményei.
Hozzátette, reméli, hogy ezeket a nővérszállókat akkor is az otthonuknak tekintik a kórházi dolgozók, ha ez a lehetőség időszakos megoldás a számukra.
Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója elmondta, a cél az, hogy olyan körülményeket teremtsenek a szakdolgozóknak, hogy azok ne külföldön vállaljanak munkát.
A beruházások 2020-ig fejeződnek be.