Koronavírus – Hollik: az oltásellenes baloldalnak még az emberi élet sem számít

A Fidesz azzal vádolja a baloldalt, hogy a keleti vakcinák elutasításával félmillió ember életét kockáztatta volna csak azért, hogy lassítsa az oltási folyamatot, ezzel ártson a kormánynak és politikai tőkét kovácsoljon magának.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebookra csütörtökön felkerült videónyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet: Magyarország közelít a másfél millió beadott vakcinához, ezzel átoltottságban, lakosságarányosan továbbra is a második az Európai Unióban.
Rámutatott: a már beadott vakcinák harmada, azaz csaknem félmillió keletről érkezett, tehát félmillió ember van már azért biztonságban a koronavírussal szemben, mert ezeket az oltásokat kapta meg.
Úgy vélte: ha a baloldalon múlt volna, még mindig várnának az oltásokra, hiszen a baloldal egyértelműen nemet mondott a keletről érkező vakcinákra. Sőt – folytatta – még petíciót is indítottak, amivel be akarták tiltani a kínai vakcinákat.
“Nincs ezen mit szépíteni: az oltásellenes baloldal félmillió ember életét kockáztatta volna csak azért, hogy lassítsa az oltási folyamatot, ezzel ártson a kormánynak, és politikai tőkét kovácsoljon magának. Nekik még az emberi élet sem számít. Szégyelljék magukat!” – fogalmazott.