Kevés vakcina van Európában, így Magyarországon is – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Menczer Tamás elmondta, még kevesebb vakcina lesz Európában, miután a Pfizer bejelentette, hogy csökkenteni fogja a szállítandó mennyiséget.
A Moderna ugyan továbbra is szállít, de csak kis mennyiségű oltóanyagot, az AstraZeneca engedélyezése pedig “majd valamikor következik”, de ez még hetekbe telhet – tette hozzá.
“Ezért döntött a magyar kormány korábban már úgy, hogy megnéz más forrásokat: Oroszország és Kína jött elsősorban szóba” – fejtette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy az orosz és a kínai vakcinákat a magyar szakemberek az egészségügyi protokoll alapján megvizsgálják.
Menczer Tamás hangsúlyozta, a magyar szakemberek világhírűek és képesek önálló döntést hozni, s amikor végére értek a munkának, akkor elmondják a véleményüket a vizsgált vakcinákról. Ha ők azt mondják, hogy a vakcinák rendben vannak, akkor lehet szerződést kötni a gyártókkal, de addig nem – mondta.
Hozzátette, “senki és semmi” nem tiltja, így az Európai Unió sem, hogy a magyar kormány olyan gyártókkal tárgyaljon, amelyekkel Brüsszel nem tárgyal.
Elmondta azt is, információi szerint tizennégy európai ország jelentkezett egy óra alatt a kínai gyártónál azt követően, hogy az “előrehaladott” magyar tárgyalások nyilvánosságra kerültek.