Október 23. – Jogtörténész: 1956 igazi forradalom volt, az emberek saját szabadságukért mentek ki az utcára

Igazi forradalom volt 1956: az emberek nem fizetésemelésért mentek ki az utcára, hanem saját szabadságuk kivívásáért, a hazugságok leleplezéséért – mondta Horváth Attila jogtörténész az M1 aktuális csatornán kedden.

Hozzátette: hosszú történelmi folyamat vezetett az 1956-os forradalom kitöréséig, amelyek része volt a háborús vereség, a szovjet megszállás, a kommunista párt erőszakos hatalomátvétele, a koncepciós perek, szinte az egész társadalom meghurcolása és az erőltetett ideológia is. Része volt az is, hogy megtámadták a magyarság nemzeti önbecsülését, elvették nemzeti szimbólumait, történelmét, múltját, és komoly támadásokat intéztek az egyház és a család ellen – mondta a szakértő.
Horváth Attila szerint azonban ennél is fontosabb volt az, hogy 11 éven keresztül hazudtak az embereknek, azt mondták nekik, hogy a legboldogabb világban élnek, teljesen szabadok, az ország szuverén, miközben “ebből egy szó nem volt igaz”.
A jogtörténész kitért arra: a kommunista párton belül belső válság, hatalmi harc is kialakult ekkorra, klikkharcok voltak Nagy Imre és köre, valamint Rákosi Mátyás és köre között, ennek következtében cselekvőképtelenné vált a vezetés. Emellett pedig dilettáns embereket tettek vezető állásba, akik alkalmatlanok voltak egy ilyen válság kezelésére – mondta.