Potápi: a gyerekek támogatása nélkül magyar jövőről sem lehet beszélni

Ha a gyerekeket, fiatalokat nem támogatjuk, akkor magyar jövőről sem beszélhetünk – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedd este az M1 aktuális csatornán a külhoni magyarság számára kiírt pályázatokat ismertetve.

Potápi Árpád János arról beszélt, hogy ifjúsági és cserkészközösségek támogatására, valamint a diaszpórában élő magyarság szervezetei és a magyar nyelvű oktatást végző szervezetek számára írt ki pályázatot a kormány összesen 750 millió forint összegben.
Az államtitkár kiemelte: ezek a pályázati lehetőségek nagyon jók arra, hogy minden magyar közösség, magyar ember megtarthassa az identitását és a kapcsolatát Magyarországgal.

Közölte: ifjúsági szervezetek jövő évi rendezvényeikre 250 millió forintra pályázhatnak.
Jelezte: egyre több az érdeklődő, és azért emelték a keretet, hogy minél több szervezetet támogathassanak.
A régió nagyságához és az ott élő magyarság számához próbálnak igazodni a pályázatokkal – tette hozzá.

Potápi Árpád János a diaszpóraszervezeteket, hétvégi magyar iskolákat támogató pályázatról is beszélt, amelynek keretösszege 500 millió forint. Azt mondta: tavaly 67 iskolát támogattak “Ausztráliától Kanadáig és Dél-Amerikától Észak-Európáig”. Hozzátette: reméli, hogy idén több szervezetet és több iskolát tudnak segíteni, mint eddig.
Az ifjúsági pályázatra december 17-éig, a diaszpórapályázatra január 18-áig lehet jelentkezni.