Révész Máriusz: évente húszmilliárd forint fordítható kerékpárút építésre

Az elkövetkező időszakban évente körülbelül húszmilliárd forint fordítható kerékpárút-építésre és fejlesztésre – mondta az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos Egerben pénteken.

Révész Máriusz az új, 54 kilométeres kerékpáros túraút bejárását megelőzően beszélt arról, hogy Magyarországon létrehoznak egy egységes kerékpáros úthálózatot.
Közölte: az 54 kilométeres útvonal egy nagyobb kerékpáros hálózat, az Eurovelo 14-es európai gerinchálózat része, ami a Bodeni-tótól indul, Szombathelynél éri el Magyarországot, és az Őrségen, Zala megyén át jut el a Balatonig, majd a Budapest, Gödöllő, Hatvan, Eger útvonalon halad tovább.
Kifejtette, a most birtokba vett szakasz a Tisza-tótól a Hortobágyon át folytatódik Debrecenig, és a remények szerint az útvonalon Romániában el lehet majd jutni Székelyföldig, sőt egészen a Fekete-tengerig.
Hozzátette: bízik abban, hogy ha ez az útvonal 3-4 éven belül teljes egészében kiépül, akkor nemcsak a magyar kerékpáros turisták, hanem nagyon sok külföldi kerékpáros turista is igénybe veszi. Aláhúzta, ez pedig Eger idegenforgalmára is érezhető hatással lehet.
Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője elmondta, Eger és térsége élen jár a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében: így például Egert összekötik az autópályával, az M25-ös gyorsforgalmi úttal. Ezen túlmenően előkészítik az intermodális csomópontot Egerben, illetve a miniszterelnöktől ígéretük van a várost elkerülő útra – mondta a fideszes képviselő. A kerékpáros utak is jól fejlődnek, hiszen Heves megyében több mint 125 kilométer kerékpárút van már, gyakorlatilag szinte az egész Tisza-tó körbebiciklizhető.
Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, a részvénytársaság az idei évtől nemcsak a főutakkal párhuzamos lakott területen kívüli kerékpárutakat, hanem az országos kerékpáros törzshálózat lakott területen kívüli kerékpárforgalmi létesítményeit is üzemelteti és karbantartja.
Az idén országosan több mint 2 milliárd forintot fordítanak üzemeltetésre, fenntartásra és üzemeltetési gépek beszerzésére, és 2019-ben is 2 milliárd forintot költhetnek ugyanerre – fejtette ki.
Hozzátette, fontos a turisztikai kerékpáros útvonalak kitáblázása is. Közlése szerint egyelőre hét kiemelt turisztikai nyomvonal kitáblázásának költségei állnak rendelkezésre: a Fertőd-Keszthely, a Pannonhalma-Veszprém-Balatonfüred, a Nagykanizsa-Szepetnek-Semjénháza-Murakeresztúr, a Tokaj-Mád-Sárospatak, a Dunaföldvár-Kecskemét-Békés, illetve a most átadott az Eger-Mezőkövesd-Poroszló szakaszé, és az EuroVelo11 kritikus szakaszé, mintegy 900 kilométeren.