6.7 C
Szombathely
hétfő, április 19, 2021
Kezdőlap Aktuális Zárnunk kell, hogy húsvétkor nyithassunk

Zárnunk kell, hogy húsvétkor nyithassunk

A vírus elleni háború utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk.

A vírus elleni háború utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk – fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban. A korlátozásokkal kapcsolatban elmondta, nem volt más választás: a járványügyi szakemberek azt mondták, “tragédia lesz”, ha nem lépünk.

Megerősítette, hogy az óvodák és az általános iskolák is hétfőtől bezárnak. A bölcsődéknél a fertőzések egyelőre alacsony számot mutatnak, azokat megpróbálják nyitva tartani. Az élethez szükséges szolgáltatások – így például az élelmiszerboltok és a tavaszi kerti munkához szükséges eszközöket áruló boltok – nyitva lesznek. Minden másnak, így az éttermeknek, kaszinóknak, szállodáknak, műszaki- és szórakoztatócikkeket árusító boltoknak is be kell zárniuk. A virágboltok a nőnapra tekintettel március 8-án, hétfőn még nyitva lehetnek.

A már létező, a turizmushoz kapcsolódó ágazatokra vonatkozó bértámogatást és adókedvezményt kiterjesztik azokra a szektorokra, amelyeket érint ez a korlátozás. Bejelentette: nemcsak a zárással érintett két hétre, hanem az egész márciusi hónapra elengedik az önkormányzati és állami tulajdonban lévő üzlethelyiséget bérlők bérleti díját, illetve az érintett szektorok a teljes hónapra megkapják majd a bértámogatást és az adókedvezményeket is. A katásoknak sem kell fizetniük márciusban.

A kormányfő jelezte: március 15-ig várják a véleményeket a nyitásról szóló konzultációhoz, ezután az időpont után pedig megtervezik, húsvéttól milyen fokozatos lépésekkel érdemes nyitni.