A Ferencváros a bosnyák Borac Banja Luka együttesével csap össze a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában.

A magyar bajnok kedden alulmaradt – 1-3-as összesítéssel – a dán Midtjyllanddal szemben a Bajnokok Ligája selejtezőjében, így átkerült a második számú európai kupasorozat selejtezőjébe.
Az FTC-nek csütörtök estig kellett várnia ellenfelére, mely a Banja Luka-Klaksvík El-selejtezős párharcból került ki. Az első mérkőzésen a tavalyi BL-selejtezőben a Ferencvárost felülmúló feröeri együttes nyert hazai pályán 2-1-re, csütörtökön Boszniában pedig sokáig továbbjutásra állt, ám a nagy fölényben játszó hazaiak a hajrában hosszabbításra mentették a párharcot, majd a ráadásban megszerezték a továbbjutásukat jelentő gólt.
A Banja Luka 4-3-as összesítéssel jutott tovább, míg a Klaksvík a Konferencia-liga selejtezőjének utolsó körében folytatja nemzetközi szereplését.
A jövő héten kezdődő FTC-Banja Luka párharc győztese az El, a vesztese pedig a Kl főtáblájára kerül.
Az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában szerepel majd Bolla Bendegúz együttese, az osztrák Rapid Wien is, mely kettős győzelemmel ejtette ki a török Trabzonsport. A magyar válogatott jobbhátvéd csütörtökön gólpasszal segítette együttesét, mely a törökországi 1-0-ás sikere után, Bécsben 2-0-ra nyert.