Az Atlético Madrid története legnagyobb arányú győzelmét aratta a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a csoportkör negyedik fordulójának keddi játéknapján, amikor 6-0-ra verte a skót Celtic FC együttesét.
A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) szerdai összegzése szerint a spanyol alakulat ennél méretesebb KO-t csak egyszer, még a BL-előd Bajnokcsapatok Európa Kupájában ért el, 1958-ban, amikor hazai pályán 8-0-ra nyert az ír Drumcondra ellen. A BL-ben a korábbi rekordja a 2014-es, svéd Malmö elleni 5-0 volt.
A skót együttes a harmadik hasonlóképpen súlyos vereségét szenvedte el a BL-ben, előzőleg 2016-ban az FC Barcelonától 7-0-ra kapott ki, 2017-ben pedig 7-1-re veszített a Paris Saint-Germainnel szemben.
A spanyol csapatnak a Celtic feletti diadalból két gólt is vállaló francia világbajnoka, Antoine Griezmann pályafutása során először volt eredményes egymás után három Bajnokok Ligája-mérkőzésén is. A keddi fellépése ráadásul jubileumi volt: 100. meccsét játszotta az európai klubsorozatokat tekintve, eddig 91-szer szerepelt a BL-ben, 8-szor az Európa Ligában és egyszer a Szuperkupában.
Az olasz válogatottal Európa-bajnok Ciro Immobile is emlékezetes BL-meccsen van túl: a holland Feyenoord elleni (1-0) győztes találata a 200. gólja volt a Lazio színeiben az összes sorozatot tekintve. Ő az első labdarúgó a római csapat történetében, aki elérte ezt a mérföldkövet.