A napokban – eddig tisztázatlan körülmények között – lezuhant egy nagy értékű amerikai drón valahol a Krím félsziget mellett. Az oroszok azt állítják, hogy az amerikaiak rosszul manővereztek a drónnal, az amerikaiak pedig azt, hogy egy orosz repülő túl közel repült hozzá. De miért próbálják a felek bagatellizálni az ügyet? – ezzel a témával is foglalkozott a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor csütörtök esti adásának első része.

A műsor vendége, a Jeruzsálemből online bejelentkező Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő szerint az amerikaiak és az oroszok a hidegháború alatt következetesen bagatellizáltak minden olyan esetet, mikor a két nagyhatalom pilótái csaptak össze, nehogy világháború legyen belőle.
A szakértő szerint köztudomású, hogy Ukrajnának az egyetlen előnye Oroszországgal szemben a jelenleg zajló háborúban a nyugati szövetségeseitől kapott hírszerzési és hadvezetési támogatás. Ennek a támogatásnak fontos komponenseit képezik az ilyen fajta drónok és hasonló légi eszközök, amelyek állandóan Oroszország perifériáján járőröznek és információkat szolgáltatnak az ukránoknak – mondta.
A lövedék fokozatosan kiszorítja a járművet – fejtette ki Castel azzal kapcsolatban, hogy milyen haditechnológiai fejlődés figyelhető meg az orosz-ukrán háborúban.
Mint mondta, a huszadik század nagy háborúi a járművekről szóltak; a repülőgépekről, a tankokról vagy a különböző tengeri járművekről. A különböző típusú rakéták és lövedékek az elmúlt évtizedekben fokozatosan letaszították a járműveket az első helyről – tette hozzá.
A biztonságpolitikai szakértő egyetértett a műsorvezető, Lánczi Tamás azon felvetésével, hogy az ebből adódó személytelenség nem abba az irányba tereli-e a jelenlegi konfliktust, hogy tovább eszkalálódjon. Robert C. Castel szerint “ez csúszós lejtő lehet”, hiszen ha ilyen helyzetekben mindig azt mondják, hogy nem halt meg senki, akkor “a következő lépés esetleg az lehet, hogy fölrobbantanak egy nukleáris töltetet a világűrben, ami lesöpör több tucat műholdat, és azt mondják, hogy kérem, ez csak egy kísérlet volt.”
“A drónok lehetővé teszik azt, hogy megspóroljunk néhány emberi életet, de lehet, hogy ezzel életek százezreit kockáztatjuk” – jegyezte meg Castel.