A választás tétje Magyarország biztonsága és a magyarok pénze, április 12-én mindenki saját magának választ sorsot – hangsúlyozta az építési és közlekedési miniszter vasárnap délután Orbán Viktor miniszterelnök országjárásának hódmezővásárhelyi állomásán.
Lázár János – aki a térség országgyűlési képviselője is – azt mondta, a Fidesz az egyetlen olyan politikai erő és közösség Magyarországon, amely mindig a hétköznapi, egyszerű ember mellett áll. “Nekünk csak Magyarország számít, és minden magyar számíthat ránk” – tette hozzá.
A kormánypárti politikus szerint, aki a változásra szavaz, az a kockázatot, a veszélyt, a kiszámíthatatlanságot és a bizonytalanságot választja. Kiemelte: “Magyar Péter nem remény, hanem kockázat.”
Lázár János felhívta a figyelmet arra, hogy ha változás lesz, nem lesz fizetésemelés, nem garantált a 13. és 14. havi nyugdíj, nem garantált az alacsony üzemanyagár, elveszíthetik a kedvezményes lakáshitelt, vége lesz a kamatstopnak és vége lesz azoknak a juttatásoknak, amelyek jobbá tették ezt az országot.
A tárcavezető szólt arról is, hogy a kormány “megsarcolta a külföldieket“, a multikat, “elszedett” tőlük 15 ezer milliárd forintot, hogy “végre a magyarok munkájából a magyarok haszna legyen”, és minden magyarnak jobb élete legyen.
Miért érdemes Orbán Viktorra szavazni? – tette fel a kérdést Lázár János, majd azt mondta: az elmúlt 40 évben mindig mindenki számíthatott Orbán Viktorra, a bajban ez az ország csak rá számíthat, mert ő a magyarok embere.
Lázár János a Tisza Pártot a folyóhoz hasonlítva azt mondta: a Tisza forrása Ukrajnában van. Az a forrás idegen érdeket szolgál, idegen helyről jön és “amikor a Tisza árad, Ukrajnából hozza a szemetet” – fűzte hozzá, majd kiemelte: a Tisza gyorsan árad, és még gyorsabban apad.
A miniszter a Fidesz-KDNP Hódmezővásárhely és Makó térségében induló képviselőjelöltjéről, Czirbus Gáborról azt mondta, a helyiek jól ismerik, és mindenkinek szüksége lesz a térségben az ő nyugalmára, higgadtságára, kiszámíthatóságára, valamint megbízhatóságára.
Lázár János hangsúlyozta: a világban baj van, 2026-ban a világban háború tombol, konfliktusok dúlnak, és minden magyar ember veszélyben van. Felhívta a figyelmet arra, hogy olyan képviselőket kell megválasztani, akik képesek garantálni a biztonságot, és garantálni a biztosat, ezért – mint mondta – javasolja, hogy mindenki szavazzon Czirbus Gáborra ebben a választókerületben.
Czirbus Gábor felszólalásában azt emelte ki, nem mindegy, hogy kik fogják képviselni az országot a következő években, nem mindegy, hogy ki alakít kormányt, hiszen a “sorsunk, a biztos jövőnk függ tőle”. Hozzátette, ezért nem szabad kockáztatni és kockára tenni az eddig elért eredményeinket, a biztosat kell választani a káosz helyett.
Azt mondta, ha bizalmat kap, többet fogja járni az utcákat, mint az Országház folyosóit, és többet fog hallgatni, mint beszélni, valamint azoknak is segíteni fog, akik nem szavaztak rá.
Elmondása szerint szeret az emberek között lenni, konferenciák helyett kopogtat, és mindig az motiválta, hogy segítsen az embereknek, ha az hasznos tud lenni számukra. Ismertette, minden ehhez a vidékhez köti.
A rendezvény előtt tartottak egy helyi Békemenetet is, amelyen a résztvevők a Kossuth térről indulva érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé. A menet elején a térség közéleti és politikai szereplői vonultak.
A rendezvény alatt ellentüntetők bekiabálásokkal és fütyüléssel próbálták megzavarni az eseményt.







