Lelőttek két rendőrt közúti ellenőrzés közben Németországban hétfőre virradóra, az eset háttere ismeretlen, az elkövetőt vagy elkövetőket keresik.

A kettős rendőrgyilkosság az ország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartományban történt a Kaiserslautern melletti Kusel járásban.
A helyi – nyugat-pfalzi – rendőrkapitányság közleménye szerint hajnali 4 óra 20 perc körül forgalomellenőrzés közben halálos lövést kapott két rendőr, aki rutin járőrszolgálatot teljesített.
A 24 éves rendőrnő és 29 éves kollégája a helyszínen életét vesztette, de még tudták jelenteni rádión, hogy lövöldözés történt.
A környéket – Mayweilerhof és Ulmet település térségét – lezárták, és “intenzív” keresést indítottak.
“Az elkövetők vagy a szökéshez használt jármű leírása nem áll rendelkezésre, a menekülés iránya szintén ismeretlen” – áll a közleményben, amelyben arra kérték a környéken autózókat, hogy ne vegyenek fel stoppost.
Figyelmeztettek: legalább egy feltételezett elkövetőnél fegyver van.