A NATO és Magyarország álláspontja teljes mértékben összecseng az ukrajnai háború ügyében – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.

A NATO megerősítette ismét, hogy nem részese ennek a konfliktusnak, mindent meg kell tenni, hogy a háború ne terjedjen túl Ukrajna határain, és a NATO mint szövetség, nem szállít fegyvert ebbe a konfliktusba – mondta, hozzátéve: ez teljes mértékben egybevág a magyar állásponttal, Magyarország ezt az álláspontot teljes mértében támogatja.
Mindent meg kell tenni azért, hogy a NATO és Oroszország között fegyveres konfliktus ne alakuljon ki, mert egy konfliktus egy atomhatalom és a világ legerősebb katonai szövetsége között egyet jelentene a harmadik világháborúval – tette hozzá az államtitkár.
A legújabb uniós szankciós csomagról elmondta: a földgáz, a kőolaj és a nukleáris energiával összefüggő szankció jelenti Magyarország számára a vörös vonalat, ha ezeket szankcionálnák, az olyan aránytalan és elviselhetetlen terheket róna a magyar emberekre, ami elfogadhatatlan, jobban sújtana bennünket, mint Oroszországot.
Kitért arra is, hogy a Híd Kárpátaljáért nevű program keretében Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik. A kormány együttműködik a hat nagy karitatív segélyszervezettel, amelyek összesen 3 milliárd forintot kaptak, hogy munkájukat el tudják végezni, már több mint félmillió menekült érkezett Magyarországra. Ezzel egyidőben már több milliárd forint értékben vitt Magyarország segélyszállítmányokat Ukrajnába.
Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt: minden humanitárius segítséget megad Magyarország, elítéltük az orosz agressziót, támogatjuk Ukrajna területi szuverenitását, integritását, és félretettünk minden korábbi nézetkülönbséget Ukrajnával – idézte fel.
Mindezek után az, hogy az ukrán elnök és kormányzati szereplők kritizálják a magyar választási eredményt, bírálják a magyar emberek döntését és totalitárius rendszereket emlegetnek, arról beszélnek, hogy háborús cinkosok vagyunk és nem is segítünk, elfogadhatatlan. Ezért kérették be az ukrán nagykövetet és mindezt világossá tették számára – közölte a külügyi államtitkár.