A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot – hangsúlyozta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke az MCC második nemzetközi médiakonferenciájának szerdai nyitónapján, Budapesten.

Orbán Balázs, aki egyben a miniszterelnök politikai igazgatója, arról beszélt, hogy a nyugati országokban a média legkevesebb 70-80 százaléka van nemzeti tulajdonban. A 2010 előtti Magyarországon ez az arány kevesebb, mint 24 százalék volt, ami “borzalmas kiszolgáltatottságot” jelentett, és mostanra került 50 százalék fölé – mondta. Magyarországot elsősorban a nyugati liberális oldalról olyanok miatt kritizálják, ami ott “egészen természetes” – tette hozzá.
Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója arról beszélt, hogy a 26 éve működő MCC-ben már több mint 6100 diák képzését végezik, Kárpát-medence szerte 25 képzési helyszínen, többek között a nemrégiben nyílt brüsszeli központjukban. Megfogalmazása szerint az MCC is hisz a könyvek erejében, kiadójuk, az MCC Press eddig több mint 60 könyvet adott ki magyar és nemzetközileg elismert szerzőktől egyaránt, és jelenleg 45 kötet áll előkészület alatt. A Konferencia a publikálás jövőjéről című kétnapos tanácskozáson három kontinens tizenhárom országából érkező negyven előadó osztja meg gondolatait kilenc panelbeszélgetés keretében a médiapiac helyzetéről.