Budapest főispánja szerint a főváros költségvetése már akkor megsemmisült, amikor elfogadta a közgyűlés baloldali többsége, hiszen már akkor nyilvánvaló volt, hogy “jogszabályellenes és nem tartható”.
Csütörtöki Facebook-bejegyzésében Sára Botond azt írta: a rákosrendezői telekvásárlásról szóló fővárosi döntést megelőzően is jelezte, hogy az ügy megfontolandó, mert olyan nagy vállalás, ami veszélyeztetheti a város pénzügyi helyzetét és működését.
A Magyar Államkincstár inkasszója jogszerű volt – folytatta-, hiszen bíróság nem mondta az ellenkezőjét.
Bár biztosan nem tudjuk, csak Karácsony Gergelytől hallottuk, hogy bírósághoz fordult az ügyben, bár önmagában a bírósághoz fordulásnak, a keresetlevél beadásának nincs halasztó hatálya
– emelte ki.
Azt, hogy mi törvényes és mi nem, arról bárkinek lehet véleménye, de végül is a bíróság dönti el, amit korábban többször is megtett, nem a fővárosi önkormányzat javára. A Kúria mostani döntése is egyértelmű és világos: a főváros költségvetése törvényellenes.
A főváros költségvetésének pontos állapotát a főpolgármester látja, már csak annak jogszabályellenes mivolta miatt is elkerülhetetlen a módosítása, aminek a bíróság döntése értelmében legkésőbb június 30-ig meg kell történnie – fogalmazott a főispán.