Ha a kormány nem áll ki a külhoni magyarokért, akkor senki nem fog – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budaörsön.

Menczer Tamás közölte: a kormány mindig a párbeszéd pártján áll a szomszédos országokkal.
A politikus a Magyar táj magyar ecsettel című kiállítás megnyitóján azt mondta, hogy a kormány felfogása szerint minden magyar felelős minden magyarért.
“Amelyik magyar politikus az egyik magyart elárulja, az bármikor elárulja a másikat is, aki elárulja a külhoni magyarokat, az bármikor képes elárulni a határon belüli magyarokat is” – fűzte hozzá az államtitkár.     Az államtitkár elmondta: Magyarország még egy ilyen járványos időszakot követően is erős.
A gazdaság erős lábakon áll, a magyar emberek lelkileg és testileg is erősek, hiszen példaértékűen védekeztek és védekeznek a vírus ellen – közölte.
Menczer Tamás hozzátette: egy ilyen nehéz időszak után is felfelé ívelő pályán van az ország, és az erősekkel sokan keresik a szövetséget.
Ez jó Magyarországnak, jó a külhoni magyaroknak  – fűzte hozzá.