Sportpályát avatott, illetve nemzetiségi ösztöndíjakat adott át a Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy az intézmény fejlesztése az állam, az Országos Szlovák Önkormányzat, illetve a magyarországi szlovák közösség példamutató összefogásának az eredménye.

Mindennek nyomán, az elmúlt öt évben több mint 630 millió forintot használhattak fel az intézmény felújítására és a sportpálya kialakítására – tette hozzá.

A politikus három, az iskolában tanuló diáknak Kölcsei Zsófiának, Trenka Dórának és Wieszt Renátának nyújtotta át a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj elnyeréséről szóló oklevelet. Ennek nyomán a tanulók két éven keresztül, havi 30 ezer forintos tanulmányi támogatásban részesülnek.

Ezzel kapcsolatban Soltész Miklós példaként állította az ösztöndíjat elnyert diákokat az intézmény tanulói elé.

Ők a példái annak, hogy érdemes jól tanulni és tenni a közösségért – mondta.

Végül úgy vélekedett: szükséges annak elismerése, hogy mekkora érték, amit az intézmény tesz a nemzetiség javára. Ezért gratulált az intézmény vezetésének és a tantestületnek.