Január elsejétől tovább csökkent az adminisztráció a felnőttképzésben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.

A felnőttképzési szabályozás további jelentős egyszerűsítése azt a célt szolgálja, hogy minél kevesebb időt vegyen igénybe a képzésekkel kapcsolatos adminisztráció – tájékoztatott az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a közlemény szerint. A kormány 2010 óta munka- és tudásalapú társadalmat épít: ennek részeként a felnőttképzési rendszer megújításának elsődleges célja megmutatni, milyen képzésekben érdemes részt venni a munkaerőpiacon való eredményes érvényesüléshez. Ehhez szükség van a képzésekre vonatkozó adatokra, de január elsejétől már kevesebb az ehhez kapcsolódó adminisztrációs teher – tette hozzá György László.
A felnőttképzési szabályozás változásai a vállalati belső képzésekre vonatkozó szabályok egyszerűsítését, és az adatszolgáltatási és adatkezelési kötelezettségek csökkentését érintik. A módosítás következtében nem tartoznak a vállalati belső képzések körébe – azaz semmilyen adminisztráció nem terheli – a hat óránál rövidebb képzések, valamint szintén kikerültek a törvény hatálya alól a munkavállalók számára nyújtott munka- és tűzvédelmi képzések. További fontos könnyítést jelent a vállalkozások számára, hogy a képzésekhez kapcsolódó adatszolgáltatást elég negyedévente – tehát évente összesen négy alkalommal – teljesíteniük. A belső képzésekre vonatkozó szabályok egyszerűsítésén túl minden felnőttképzés esetében kevesebb adatszolgáltatásra van szükség, valamint jelentősen -csaknem a felére – csökkent a kezelendő személyes adatok köre is.
A tavaly szeptember 1-jén elindult új felnőttképzési rendszer bevezetésének célja az adminisztratív terhek csökkentése mellett a képzések mérhetőségének kialakítása és munkaerőpiaci relevanciájának javítása, a felnőttképzésben résztvevők számának növelése, valamint a kimenetvezérelt – azaz a szabályozás fókuszát a folyamatról a kimeneti mérésre áthelyező – képzési rendszer létrehozása volt.