A kormányzat célja, hogy a tehetségek ne kallódjanak el, hiszen a fiatalok sikere a nemzet sikere – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, abból az alkalomból, hogy megújult a Nemzeti Tehetség Program (NTP) arculata és honlapja.

Varga-Bajusz Veronika hangsúlyozta: a tehetséggondozás nemzeti ügy.

Az elmúlt 16 évben 37 milliárd forintot fordított a tehetség programra a kormány. Ebből 19 milliárd a személyi jövedelemadó egy százalékos felajánlásából érkezett – ismertette az államtitkár rámutatva: a társadalom is olyan fontosnak tartja a kérdést, hogy ilyen nagy arányban hozzájárul a program sikeréhez.

Közölte, idén több mint 2,5 milliárd forint felajánlás érkezett az adófizetőktől.

Az NTP keretében évente, Magyarországon és a Kárpát-medencében, 300-350 ezer fiatal jut segítséghez – mondta az államtitkár.

Varga-Bajusz Veronika kiemelte: a program hatékonyságának növelése érdekében a már meglévő tizenhárom weboldalból egy közös oldalt hoztak létre, amelyen bemutatják, hogy milyen programok, ösztöndíjak, mentorálási lehetőségek érhetők el.

A megújult honlap egyik leginnovatívabb újdonsága a Tehetségtérkép, amely kereshető módon ismerteti a lehetőségeket – közölte.

Az államtitkár úgy fogalmazott: “az a célunk, hogy egy tehetség se kallódjon el, mert hisszük, hogy Magyarország a tehetségek földje, és a tehetségeink teszik naggyá az országot. A fiatalok sikere a nemzet sikere.”

A megújult NTP oldalon található Tehetségtérkép a hazai és a határontúli magyar fiataloknak szóló tehetséggondozó programokat gyűjti össze. A térképen bárki, saját érdeklődésének megfelelő tehetséggondozó programot kereshet a jövőben, többek között földrajzi, “tehetségterületi”, vagy korosztályi kritériumok alapján. Jelenleg, a honlap indulásával, az NTP keretében meghirdetett programok váltak így kereshetővé, a kínálat azonban folyamatosan bővül – írták.

Mint olvasható, az NTP új honlapján folyamatosan hírt adnak arról is, hogy milyen eredményeket érnek el a fiatalok, az érdeklődők interjúkat olvashatnak a tehetségekkel, a mentorokkal és a tanárokkal.

Ha valaki pályázna, jelentkezne tehetséggondozó programokra, akkor kövesse a nemzetitehetsegprogram.hu oldalt – hívták fel a figyelmet.