Boris Johnson volt miniszterelnök a koronavírus-járvány kezdeti időszakában osztotta azt az álláspontot, hogy a járvánnyal “a természet a maga módján intézkedett az idősek sorsáról” – hangzott el a járvány előzményeinek, következményeinek és kormányzati kezelési módjának feltárását célzó brit vizsgálat keddi munkanapján.

A nyáron kezdődött vizsgálat, amelynek elnöke Heather Hallett, az angol fellebbviteli bíróság nyugalmazott bírája, várhatóan 2026-ig tart, és több különálló részből – hivatalos elnevezéssel modulból – áll.
A második vizsgálati modul keddi munkanapján számos részletet hoztak nyilvánosságra azokból a jegyzetekből, amelyeket Sir Patrick Vallance, a brit kormány akkori tudományos főtanácsadója készített a kormányzati intézkedésekről a járvány korai szakaszában.
E feljegyzések egyike szerint Boris Johnson 2020 nyarán azt az álláspontot vallotta, hogy “az időseknek bele kell törődniük sorsukba”, a fiataloknak pedig lehetővé kell tenni, hogy “élhessék az életüket, és a gazdaságot működésben kell tartani”.
Vallance egy másik, 2020 decemberében kelt feljegyzése szerint Johnson egyetértett azokkal a konzervatív alsóházi képviselőkkel, akik azt a nézetet hangoztatták, hogy a koronavírus-járvánnyal “a természet a maga módján intézkedett az idősek sorsáról”.
A második vizsgálati modul négy héttel ezelőtti nyitónapján Hugo Keith, a vizsgálóbizottság vezető jogtanácsosa elmondta: a 70 év feletti korosztály tagjainak halálozási kockázata tízezerszer magasabb volt koronavírus-fertőződés esetén, mint a 15 év alattiaké.
Keith elmondta azt is, hogy a számítások alapján azok, akik a koronavírus-megbetegedés szövődményeibe haltak bele, átlagosan több mint egy évtizedet veszítettek potenciális élettartamukból.
Ez azt jelenti, hogy a nagy-britanniai koronavírus-járvány első évében 1,5 millió potenciális életévet veszítettek el a koronavírus-fertőződés miatt kialakult betegségek szövődményeinek áldozatai.
Lee Cain, Boris Johnson akkori kommunikációs igazgatója a vizsgálat keddi meghallgatásán elmondta: véleménye szerint Johnson személyében “nem a megfelelő miniszterelnök” volt kormányon a koronavírus-járvány heveny kezdeti időszakában, a kormányfő ugyanis “ide-oda csapongott”, amikor kulcsfontosságú járványügyi kérdésekben kellett volna döntésre jutni.
Cain szerint Boris Johnson nem tudott dönteni például akkor sem, amikor 2020 szeptemberében és októberében, a járvány második fellángolásának idején a szakértők újabb, rövid távú, de radikális korlátozások bevezetését javasolták a fertőzés terjedési dinamikájának megtörése végett.
A vizsgálóbizottság kedden meghallgatta Dominic Cummings-t, Johnson akkori főtanácsadóját, aki szerint a járvány korai szakaszában “teljes volt a káosz” a Downing Streeten, és annak idején “mindenki döntésképtelennek tartotta” a kormányfőt.
Boris Johnson tavaly júliusban lemondott a kormányzó Konzervatív Párt vezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségről, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban a koronavírus-járvány miatt saját kormánya által elrendelt korlátozások idején ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket rendeztek.