Súlyosan csorbult Németország tekintélye az utóbbi években, ezért több nagyvonalúságra és kevesebb arroganciára van szükség – mondta Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) leghosszabb ideje, ötven éve szolgáló képviselője és volt elnöke egy pénteki lapinterjúban.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Handelsblatt című német üzleti lapban közölt interjúban kiemelte, hogy nem egyedül Olaf Scholz kancellár felelős az ország tekintélyének gyengüléséért.
A hibák régebbre nyúlnak vissza, így például nem kellett volna az európai uniós partnerek és Washington tiltakozása ellenére megépíteni a Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat földgázvezeték-rendszer második vezetékpártját, az Északi Áramlat-2-t – fejtette ki Wolfgang Schäuble. Megjegyezte, hogy már a 2012-ben befejezett Északi Áramlat-1-et is ellenezte, és ezt a szövetségi kormány tagjaként nyilvánosan elmondta, amivel nem váltott ki “lelkesedést”.
Mint mondta, sok más kérdésben is “nagyvonalúbbnak kellett volna lennünk európai partnereinkkel, különösen Franciaországgal”.
Németországnak “kevésbé arrogánsan”, az EU-s ügyekben pedig “hitelesebben” kellene viselkednie – tette hozzá, kifejtve, hogy hazája a közösség legerősebb gazdasága, amiből az is következik, hogy a német kancellárnak “vezető szerepet és felelősséget kell vállalnia”, vagyis össze kell tartani a közösséget, és “néha jó példát mutatva előre kell mennie”, de nem egyeztetés, mások érdekeinek figyelembe vétele nélkül.
Wolfgang Schäuble volt kancelláriaminiszter, belügyminiszter és pénzügyminiszter, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) parlamenti frakcióvezetője, 1998-tól 2000-ig a CDU elnöke, 2017-től 2021-ig pedig a Bundestag elnöke.
Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatban pályafutása egyik hibájaként értékelte Németország és a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország viszonyának alakulását. Mint mondta, “nem akartuk észrevenni”, hogy mire készül az orosz elnök. Ez minden német politikai döntéshozóra vonatkozik, és saját magára is haragszik, amiért alábecsülték a Kremlből fenyegető veszélyt.
Kiemelte: “megnézhettem volna, mit művel Oroszország Csecsenföldön”, vagy az orosz-grúz háború idején “hallgathattam volna az akkori lengyel elnökre, Lech Kaczynskire”, aki már akkor figyelmeztetett, hogy Grúzia után “Ukrajna következik, majd Moldova, aztán a balti államok és Lengyelország”.
A lengyel államfőnek “igaza volt” – jelentette ki Wolfgang Schäuble.
Az atomfegyverek lehetséges bevetésével kapcsolatban aláhúzta: megnyugtatónak tartja, hogy “az amerikaiak jól reagáltak”, nem nukleáris ellencsapással fenyegették meg az oroszokat, hanem jelezték nekik, hogy “a hadseregetek olyan szánalmasan gyenge, hogy néhány napon belül ki tudjuk iktatni hagyományos fegyverekkel, ezért gondoljátok meg alaposan, hogy mit tesztek”.
A többi között arról is szólt, hogy a jelenkor “talán legnagyobb válsága a demokrácia válsága”. A klasszikus pártok mindenütt szétesőben vannak, és nem látszik, hogy “valami jobb” venné át a helyüket, hanem csak “a populizmus és a féktelen hazugságok, a fake news (álhírek)” előretörése tapasztalható.
Ugyanakkor az amerikai félidős kongresszusi választások eredménye azt is megmutatta, hogy erősödik az ellenállás ezzel a folyamattal szemben, hiszen “az eredmény közel sem olyan jó Trumpnak, mint ahogyan attól tartottunk” – tette hozzá Wolfgang Schäuble a volt amerikai elnök, Donald Trump által támogatott jelöltek szereplésére utalva.