Versek ruhaszárító kötélen, rögtönzött felolvasás a helyi autóbuszmegállóban Örkény István egyperceseiből, a bezárt művelődési ház ablakaiban pedig szoborkiállítás – ilyen programokkal emlékeznek meg a világjárvány közepette is a magyar kultúra napjáról Vas megyében.

Egyházasrádócon, Nemesrempehollóson és Egyházashollóson például Kultúrmorzsák címmel tesznek közzé a települések közösségi oldalain videósorozatot, amelynek szereplői jól ismert helyi emberek.
Rumban Rumi Rajki István szobrászművész szobrait helyezik ki a művelődési ház ablakaiba, Kenézben és Pecölben két buszmegállót alakítanak át “kultmegállóvá”, ahol például az iskolába járó gyerekeknek olvasnak fel kortárs verseket és Örkény-egyperceseket.
Répcelakon megzenésített versek szólnak majd a művelődési ház elé kitett hangszórókból, és verseket tartalmazó lapokat csipeszelnek oszlopok között kihúzott ruhaszárító kötélre.
Vassurányban egy vitrint helyeznek ki, amelybe könyveket lehet elhelyezni és akár ingyenesen elvinni belőlük.
A járványidőszak ellenére a kis falvakban régen tapasztalt kulturális pezsgés azért kezdődhetett el, mert decemberben elsején a Nemzeti Művelődési Intézet foglalkoztatási és kulturális programjának keretében 122 szervező kezdte meg munkáját, akiknek feladata éppen a kistelepülések kulturális életének felélesztése.
Szombathelyen a járványhelyzet miatt idén elmarad a szokásos kultúra napi díjátadó gála, az elismeréseket szűk körben a városházán adják át a kultúra területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott díjazottaknak – közölte az MTI-vel Kéner Balázs, az önkormányzat kommunikációs vezetője.
Elmondta, az ünnepségen levetítik a magyar kultúra napjára készített videót, melyben a Himnuszt 32, Szombathely kulturális életében aktívan részt vevő közéleti szereplő szavalja el, köztük Jordán Tamás, a Weöres Színház jelenlegi és egyben távozó, valamint Szabó Tibor, a színház új igazgatója.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepelik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.