Szilágyi Áron egy könnyed és egy nehezen kiharcolt győzelemmel – egyedüli magyarként – a legjobb 16 közé jutott férfi kardban, a hongkongi vívó-világbajnokságon.
A kiemeltek közül, azaz az első 16-ból 17.-ként éppen kiszoruló Szilágyi Áron a pénteki selejtezőben magabiztos teljesítményt nyújtott és a hétfői első asszójában is simán érvényesítette a papírformát a török Enes Talha Kalenderrel szemben. Másodjára viszont erősebb ellenfél jutott neki, a tavaly, Tbilisziben bronzérmes Ahmed Hesam személyében.
A háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-győztes magyar kardvívó az elején nem találta a ritmust, 0-3 után azonban átvette az irányítást, fordított és az egyperces szünet az ő 8-5-ös vezetésénél következett.
A folytatásban 12-6-ra ellépett, ekkor úgy tűnt, akár sima is lehet az asszó, egyiptomi ellenfele azonban megkezdte a felzárkózást. Fontos momentum volt, amikor 13-10-es állásnál Szilágyi szépen végig vitt egy támadást, megvágta ellenfelét, de közben a vezetéke kicsúszott, Hesam tiltakozása nyomán pedig nem adták meg a találatot, így 14-10 helyett maradt a 13-10.
Az egyiptomi aztán még közelebb zárkózott, majd a magyar vívó 13-12-nél jelezte, hogy ellenfele korán indul, aztán 13-13-nál ugyanez történt, Hesam pedig piros lapot, s ezzel büntetőpontot kapott, mert volt már sárgája.
14-13-nál Szilágyi úgy vélte sikerült a parádja, a bíró azonban úgy ítélte meg, hogy nem volt jó a védés, így Hesam ért el támadóként pontot. Az utolsó akcióban viszont a magyar klasszis hosszú kitöréssel elérte ellenfelét, csak egy lámpa villant fel, ezért nem volt mit vitatni.
A világranglistán hetedik Rabb Krisztiánnak kiemeltként a selejtezőben nem akadt dolga, így ő csak hétfőn kezdett, de mielőtt igazán ráhangolódhatott volna a versenyre, máris búcsúzott. A csapatban olimpiai és vb-ezüstérmes, Európa-bajnok Rabb négy tus különbséggel kikapott az egyiptomi Mohamed Amertől.
A két vb-újonc, Dallos Benedek és Tóth Bertalan ugyancsak az első fordulóban esett ki: előbbi a román Vlad Covaliutól, utóbbi a dél-koreai Hvang Higuntól szenvedett vereséget.
Eredmények:
a 64 között:
SZILÁGYI Áron-Enes Talha Kalender (török) 15-8
Vlad Covaliu (román)-DALLOS Benedek 15-5
Mohamed Amer (egyiptomi)-RABB Krisztián 15-11
Hvang Higun (dél-koreai)-TÓTH Bertalan 15-5
a 32 között:
SZILÁGYI-Ahmed Hesam (egyiptomi) 15-14






