Az elmúlt időszakban meghozott kormányzati intézkedések hatása szinte minden gazdasági ágazatban érezhető, így 2019 harmadik negyedévében az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben, 5 százalékkal bővült a bruttó hazai termék – jelentette ki Varga Mihály a legfrissebb statisztikai adatokat értékelve. Összességében az év első 9 hónapjában a növekedés 5,1%-ot tett ki.
A magyar gazdaság a 2013-ban bekövetkezett fordulat óta kiegyensúlyozott növekedési pályán van, amelynek hátterében változatlanul stabil fundamentumok vannak, szemben a 2000-es évek közepén mért növekedéssel, amely mögött az eladósodás állt – emlékeztetett Varga Mihály kiemelve, hogy ezt egyre inkább elismerik a hazai és nemzetközi elemző szervezetek, sorra javítva az idei évre vonatkozó előrejelzéseiket.







