Az észak-amerikai kasszasikerlista élén nyitott a Meg – Az őscápa című akció-horror

A várakozásokat jócskán felülmúlva debütált a kasszasikerlista élén a Warner Bros. stúdió Meg – Az őscápa című akció-horrorja, amely 44,5 millió dollár bevételt hozott a bemutatóhétvégén több mint 4100 észak-amerikai moziban iparági becslések szerint.

A Variety című filmes portál vasárnapi jelentése szerint a Jason Statham főszereplésével készült mozi könnyedén letaszította a toplista éléről a Mission: Impossible – Utóhatás című filmet, amely 20 millió dollárt hozott forgalmazásának harmadik hétvégéjén. A Tom Cruise nevével fémjelzett sorozat legújabb része eddig 162 millió dollár jegybevételt produkált Észak-Amerikában.
A Kínával közös koprodukcióként született cápás mozira 96,8 millió dollár értékben váltottak jegyet világszerte, ami meglehetősen bíztató kezdés a 130 millió dollárból készült film számára. A Meg – Az őscápa produkálta a Warner Bros. eddigi legjobb nyitóhétvégéjét az idén, lekörözve a Ready Player One (41,7 millió dollár) és az Ocean’s 8: Az évszázad átverése (41,6 millió dollár) című filmeket.
Harmadik lett a mozis toplistán a Disney stúdió Barátom, Róbert Gida című filmje, amely 12,7 millió dollárt hozott a második hétvégéjén. Az Ewan McGregor főszereplésével készített családi fantasy eddig 50,3 millió dolláros jegyárbevételt produkált Észak-Amerikában.
Negyedik helyen debütált a Slender Man: Az ismeretlen rém című horror 11,3 millió dollárral és ötödik helyen indított Spike Lee rasszizmus elleni politikai pamfletje, a Csuklyások: BlacKkKlansman. A mozira, amely idén elnyerte a zsűri Nagydíját a cannes-i filmfesztiválon 10,8 millió dollár értékben váltottak jegyet 1500 észak-amerikai moziban.
A Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című musical jelentős mérföldkövet lépett át a hétvégén, meghaladva a 100 millió dolláros jegyárbevételt az északi-amerikai mozipénztárakban. A film világszerte eddig több mint 280 millió dollár bevételt hozott.
A hétvége utolsó premierfilmje, a Dog Days 2,6 millió dollárral nyitott.
(https://variety.com/2018/film/box-office/the-meg-box-office-blackkkklansman-1202902719/)