Dömötör: A mostani Stop Soros törvényjavaslat a legszigorúbb

Az államtitkár pénteken az M1 aktuális csatornán az ellenzéki pártok Stop Sorosra adott reakcióiról úgy fogalmazott: örülnének, ha lennének ellenzéki pártok, amelyek megváltoztatnák korábbi véleményüket. De ennek még nem látni nyomát, mert volt egy többpárti egyeztetés a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter részvételével, ahol egyetlen ellenzéki párt sem jelezte, hogy támogatná a törvényt – tette hozzá. Dömötör Csaba úgy értékelt: a választás egyértelmű üzenete volt, hogy a biztonsági szempontokat érvényesíteni kell, és az ellenzéki pártok nem értették meg ezt az üzenetet. Azzal kapcsolatban, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője szerint a Stop Soros egy „lex Helsinki Bizottság”, az államtitkár azt mondta: a törvényjavaslatnak a kormány álláspontja szerint nincs köze a civilekhez. Amiről szó van – folytatta –, az „az embercsempészet egy formája”, hogy jogi és más eszközökkel segítik az illegális bevándorlást, és „a kormány nem fogja tétlenül nézni, hogy gyengítsék az ország biztonságát”. Forrás: MTI, hirado.hu

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a mostani Stop Soros törvényjavaslat a legszigorúbb, mert büntethetővé tenné, ha valaki szervezi, elősegíti az illegális bevándorlást, tehát arra buzdítja a bevándorlókat, hogy játsszák ki az uniós vagy a magyar törvényeket.