Egyre kényelmesebben és gyorsabban érhető el vonaton a Balaton

Két éve adták át a dél-balatoni vasútvonal Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy közötti vonalszakaszán felújított pályát, jövő nyárra a beruházás kiegészítő munkálatai is lezárulnak. Tavaly ősszel megkezdődött az észak-balatoni vasútvonal korszerűsítése, a közeljövő számos további fejlesztést tartogat a magyar tengerhez utazók számára.

A Balaton déli partján futó vasútvonal a nyári időszakban Magyarország harmadik legforgalmasabb vasútvonala. 2010 óta több projektben átfogó felújításon esett át a Kelenföld-Tárnok-Székesfehérvár vonalszakasz, Székesfehérvár vasúti csomópont pályahálózata, két ütemben a Lepsény-Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy vonalszakasz, és a Kaposvár-Fonyód vonalszakasz. Az említett beruházásokban mintegy 200 kilométeren újult meg a vasúti infrastruktúra több mint nettó 235 milliárd forint értékben.

A fejlesztéseknek köszönhetően a 2009/2010-es menetrendhez képest Budapest és Keszthely között 1 óra 20 perccel, Budapest és Siófok között 28 perccel csökkent a gyorsvonatok menetideje. Az expresszjáratok a közúti eljutással szemben is versenyképes menetidővel, 73 perc alatt jutnak el az ország fővárosból a déli part fővárosába. Az időmegtakarítás mellett a korszerű, lassújelektől mentes pálya és az új második vágányú szakaszok a rugalmasabb menetrendi tervezést is segítik.

A fejlesztések jelentős kínálatbővítést alapoztak meg, a korábbi kétórás gyorsvonati ütem helyett 2018-tól nyaranta órás ütemet vezetett be a vasúttársaság. Idén nyáron minden korábbinál több, 51 InterCity-kocsi közlekedik majd minden nap a Balatonhoz. A sűrűbb és gyorsabb eljutási lehetőségeknek köszönhetően éves szinten 8-10 százalékkal növekszik az utasok száma, 2019 nyarán több mint 1,6 millióan vonatoztak a Balaton-parton.

A két éve átadott pályafejlesztés mellett részben jelenleg is zajlanak és várhatóan 2021 nyarára hiánytalanul elkészülnek az utasforgalmat jellemzően már nem zavaró kiegészítő munkák a Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy vasútvonalon. Akadálymentes peron épül Szántód-Kőröshegy állomáson, Siófokon P+R parkoló létesül, megújul Fonyód állomási előtere. A vonalszakasz összes állomásán és megállóhelyén korszerű, komfortos peronbútorokat telepítenek, további zajárnyékoló falak őrzik a vasút mentén élők nyugalmát Balatonbogláron, Balatonőszödön és Fonyódon. A jövőre lezáruló beruházás eredményeként a teljes dél-balatoni vonalszakasz 21. századi színvonalú szolgáltatással áll majd az utasok rendelkezésére.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a tervezett ütemben halad az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszának kivitelezése is. Április végére a vasúti pálya lesüllyesztésével alkalmassá tették a villamos felsővezeték befogadására a csittényhegyi alagutat, kialakították Balatonfűzfő állomás végleges vágányképét, elkészültek az akadálymentes peronok. A következő nagyobb építési ütem ősszel kezdődik el. Átépül Alsóörs, Balatonkenese és Polgárdi állomás, befejeződik a felsővezeték-rendszer kiépítése. A beruházás jövő nyárra befejeződhet, így a 2021-es idegenforgalmi főszezonban már villamosított pályán közlekedhetnek a szerelvények. A következő hónapokban várható a Tapolca-Keszthely irányú folytatás előkészítésére, tervezésére szóló közbeszerzés megkezdése.

Az államtitkár emlékeztetett: engedélyeztetési szakaszban van az észak- és dél-balatoni vasútállomások rekonstrukciója is. A felújított Kaposvár-Fonyód vasútvonal megyeszékhelyi végpontjaként intermodális csomópont létesül Kaposvár belvárosában a különböző közlekedési módok közötti gyors és kényelmes átszállást szolgálva. A kivitelezés készültségi foka a 70 százalékot közelíti, az átadás ősszel várható.

Mosóczi László hozzátette: a már megvalósult, folyamatban lévő és tervezett beruházásokkal Magyarország egyik fő idegenforgalmi célpontja, a Balaton kényelmesen megközelíthetővé és idővel körbejárhatóvá válik környezetkímélő és tájba illeszkedő vasúton. A megkezdett közúti fejlesztésekkel a magyar tenger a közeli nagyvárosokból, Kaposvárról és Zalaegerszegről négysávos úton lesz elérhető. Több szakaszon zajlik a Balatoni Bringakör korszerűsítése és a Budapest-Balaton kerékpárút építése is.