Emmi: 3,3 milliárdot fordítanak 2019-ben a Nemzeti Tehetség Programra

A kormány több mint 3,3 milliárd forintot fordít 2019-ben a Nemzeti Tehetség Programra, amellyel egy évben mintegy 500 ezer fiatalt tudnak támogatni – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Illés Boglárka azt mondta, a következő kétéves cselekvési terv újdonságai, hogy iskolarendszerű szakképzési intézmények is pályázhatnak a felhívásokra, több versenyt online formában is elérhetővé tesznek, valamint megteremtik a nemzeti tehetségsegítő kör alapjait is.
Meg szeretnének tartani minden olyan programot, amely az elmúlt években sikeres volt. Ilyen például az óvodáskortól kezdődő tehetségtámogatás, a tehetséggondozó táborok és a Kárpát-medencében élő magyar fiatalok támogatása, valamint az anyanyelvi identitás megőrzését célzó programok indítása – ismertette.
Illés Boglárka hangsúlyozta, a tehetséggondozás húsz évre szóló stratégiai irányait meghatározó, kétéves cselekvési tervekre épülő Nemzeti Tehetség Programot széles körű társadalmi együttműködés övezi.
A programot a magyar lakosság is egyre jobban elismeri, forrásainak felét ugyanis az adófizető állampolgárok személyi jövedelemadójának egy százaléka adja – tette hozzá.
A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, a magyar nemzet a tehetségek nemzete, jövőjét pedig meghatározzák a tehetséges fiatalok.
A tehetség azonban önmagában nem elég, a kibontakozásához szorgalom, kitartás és támogató környezetre is szükség van – tette hozzá.
Jávor Balázs, az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. tehetségfejlesztési igazgatója közölte: a központ 2015 óta a Nemzeti Tehetség Program keretében több mint 24 projektet valósított meg.
Kitért arra is: jelenleg Magyarországon 39 minősített tehetséggondozó műhely működik. Ezek az intézmények elkötelezetten, jó eredményekkel foglalkoznak a tehetséges fiatalokkal, és készek a jó gyakorlatokat más intézményekkel is megosztani – tette hozzá.     Azt mondta, az Új Nemzedék Központ ehhez a tevékenységhez mentorálási rendszer működtetésével, szakmai műhelyek szervezésével és eszközök biztosításával nyújt támogatást.
A közép-magyarországi régióban működő minősített tehetséggondozó műhelyeknek tavaly egy-egy millió, idén két-két millió forint értékben adtak eszközöket – mondta.
Farkas György, a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium igazgatója azt hangoztatta, minden nemzetnek kötelessége a tehetségeit felkarolni és célzott támogatásban részesíteni.