Erdogan Budapesten – Szakértő: még nem volt olyan magyar-török együttműködés, mint Gül Baba türbéjének felújítása

Még nem volt olyan együttműködés törökök és magyarok között, mint Gül Baba türbéjének felújítása – mondta Hóvári János Törökország-szakértő kedd este az M1 aktuális csatornán.

A szakértőt abból az alkalomból kérdezték, hogy Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök társaságában kedden felavatta Gül Baba türbéjét Budapest II. kerületében.
A két állam megállapodása alapján a türbe és környékének felújítását közösen finanszírozták.
Hóvári János beszélt arról is: Erdogan európai útja arról is szól, hogy élénkítse az ország gazdasági kapcsolatait. Közép-Európa, a V4-térség nagyon fontos Törökországnak, mivel együttes gazdasági súlya Ankara számára “majdnem olyan”, mint Franciaországé.
Úgy fogalmazott: a török külpolitika “a maga módján rendezte” a Berlin és Ankara közötti “félreértéseket”, és most arra van szükségük, hogy a Washington és Ankara közötti feszültségeket rendezzék. Ehhez jó terep Európa, így Magyarország is, mert NATO-tagország, és európai érdek, hogy a törökök és az amerikaiak továbbvigyék azt az együttműködést, amelyet az elmúlt több mint ötven évben folytattak – tette hozzá.