ITM: ősszel folytatódik az elektromos járművek megvásárlását támogató program

Augusztus végével átmenetileg lezárul, de októberben egyszerűsített feltételekkel újranyílik az elektromos járművek megvásárlását támogató népszerű pályázati lehetőség, amelynek részleteit később teszik közzé – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.

A jelenleg hatályos pályázati kiírást augusztus 31-én lezárják, de a lebonyolításért felelős e-Mobi Nonprofit Kft. minden időben beérkező kérelmet feldolgoz. Az elérhető 2 milliárd forintos keretösszeget további 300 millió forinttal emelte meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, így jóval több pályázó részesülhet támogatásban – írták.
Az “Elektromos gépkocsi beszerzésének támogatása (GZR-D-Ö-2016)” pályázati programban jogi és magánszemélyek részesülhettek legfeljebb 1,5 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatásban, tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik és/vagy legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik vásárlása esetén.
A gépjárművásárlásokat támogató pályázat 2016-os meghirdetése óta több mint ezer zöld autó beszerzését segítette elő.
Az ITM a jelentős érdeklődésre és az elektromobilitással kapcsolatos kormányzati célkitűzésekre tekintettel a program folytatásáról döntött. A pályázati lehetőség 2018 októberétől egyszerűsített feltételrendszerrel és tartalommal nyílik meg újra az igénylők előtt.
A részletekről hamarosan bővebb tájékoztatást találnak az érdeklődők a kormány honlapján (www.kormany.hu) és az e-Mobi Nonprofit Kft. weboldalán (www.e-mobi.hu) – olvasható a minisztérium közleményében.