Labdarúgó NB I – Távozott a Haladás szlovák vezetőedzője

A szlovák Michal Hipp távozott a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

A szombathelyi klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a tavaly novemberben érkezett tréner jövő nyárig szóló szerződését közös megegyezéssel bontották fel, utódját a tervek szerint a napokban nevezik ki.
A korábban a szlovák válogatottat másodmagával irányító Michal Hipp az utolsó előtti, 11. helyen vette át a vasiak irányítását, akik végül a nyolcadik helyen zárták az OTP Bank Liga küzdelmeit. A mostani idényt egy győzelem mellett két döntetlennel és öt vereséggel kezdték, így jelenleg sereghajtók az élvonalban, ezért került sor a váltásra.
“Sajnos a csapat az utóbbi időben nem úgy szerepelt, ahogy reméltük, ezért a tulajdonosokkal közösen úgy döntöttünk, egy edzőváltás segíthet. Szeretnénk, ha a csapat elmozdulna a kiesőhelyről, és biztosan bent maradna az első osztályban” – mondta Tóth Miklós ügyvezető igazgató.
Hozzátette, nem akarják kizárólag a szakmai stáb nyakába varrni az eredménytelenséget, hiszen a sikerhez hasonlóan a kudarc is közös.
“Több szakemberrel is tárgyalunk, szeretnénk mihamarabb megtalálni Michal Hipp utódját, addig az edzéseket Desits Szilárd vezeti” – mondta Tóth Miklós.

Edzőváltások az OTP Bank Liga 2018/19-es idényében:
—————————————————
2018. július 30./augusztus 12. – Kisvárda: Kondás Elemér helyett Dajka László
2018. augusztus 21./22. – Ferencváros: Thomas Doll helyett Szerhij Rebrov
2018. szeptember 19. – Haladás : Michal Hipp helyett ?