MEXICO CITY, MEXICO - NOVEMBER 07: Race winner Max Verstappen of Netherlands and Red Bull Racing celebrates on the podium during the F1 Grand Prix of Mexico at Autodromo Hermanos Rodriguez on November 07, 2021 in Mexico City, Mexico. (Photo by Clive Mason/Getty Images)

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a jó gumiválasztást nevezte meg győzelme kulcsának azután, hogy megnyerte a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

A 24 éves világbajnoki címvédő kiemelte: a szombati időmérőn szerzett 10. helye után senki nem várta tőle a győzelmet, de az első, számára igen hektikus kört követően is nyugodtak tudtak maradni, be tudott mutatni néhány előzést, emellett pedig mindig a lehető legjobbkor mentek ki kerékcserére.
“Jó időben a jó gumikat raktuk fel az autóra, ezen a futamon pedig ez volt a legfontosabb. Charles Leclerc a Ferrarival láthatóan szenvedett a kemény keverékeken, én pedig ezt ki tudtam használni és meg tudtam előzni” – értékelt a világbajnoki pontversenyben így már 80 ponttal vezető pilóta.
Elmondta, az elején a lágy gumi remekül működött a kocsiján, aztán pedig a közepes keverékekkel is jól tudott menni, és amikor a második kiállások után látta, hogy a Ferrarik lemaradtak a gyengébb tapadás miatt, érezte, hogy összejöhet az újabb futamgyőzelem.
“Sok mindenben előre tudtunk lépni a szezon során, de a szünet után is lesz min dolgoznunk. Nem gondolkozok azon, hogy összejöhet-e az egy szezonon belüli legtöbb győzelem, arra koncentrálunk, hogy a pontversenyben az élen maradjunk” – utalt az idén már nyolc sikernél tartó Verstappen Michael Schumacher 2004 óta fennálló 13 sikeres csúcsára, amelyet Sebastian Vettel 2013-ban beállított.
“Annak külön örülök, hogy a Mercedes ennyire versenyképes, mert így sok pontot tudnak elvenni a Ferraritól” – zárta mosolyogva az interjút Verstappen.
A második helyezett Lewis Hamilton (Mercedes) pályafutása során 11. alkalommal állhatott dobogóra a Hungaroringen. Ennek kapcsán azt hangsúlyozta, a csapat szempontjából nagyon jó hír, hogy két egymást követő versenyen mindketten az első háromban zártak.
“A legfontosabb az volt, hogy a második szett gumimmal a többieknél hosszabb ideig kint tudtam maradni, így a lágyakkal a végén sokkal jobb maradt a tapadásom. Az elején féltem, hogy rosszul választottunk a közepes keverékkel, de végül kifizetődőnek bizonyult a taktikánk” – mondta elégedetten Hamilton, majd jelezte, büszke csapatára, mert egymás után másodszor tudták mindketten legyőzni a nagyon jó sebességgel rendelkező Ferrarikat.
A szezonbeli ötödik dobogós helyezését megszerző George Russell az első, lágy gumis szakaszával volt elégedett, utána azonban a tervezettnél előbb ki kellett jönnie annak érdekében, hogy tartsa a lépést a Ferrarikkal és Verstappennel – végül azonban csak előbbieket sikerült maga mögött tartania.
“Az utolsó szakasz nagyon nehéz volt, 25 kört kellett mennem azzal a szett gumival, ráadásul folyamatosan csökkent a hőmérséklet és ezáltal a tapadás is, de szerencsére kibírták a verseny végéig” – összegzett a Mercedes brit versenyzője.
A vb-pontversenyben második helyen álló, ezúttal hatodikként célba érő Charles Leclerc (Ferrari) csalódottan értékelte a futamot.
“A tempónk megvolt, azt azonban egyelőre nem tudom, a csapat miért döntött úgy, hogy felrakja a kemény keveréket az autóra a második szakaszra. Nem működött a taktikánk, át kell beszélnünk a történteket” – mondta a monacói versenyző, aki bízik abban, hogy a nyári szünet után visszatalálnak a győztes útra.
A világbajnoki idény augusztus utolsó hétvégéjén, Belgiumban folytatódik.