Meghalt Keith Flint, a Prodigy énekese

Meghalt 49 éves korában Keith Flint, a Prodigy énekese – írta a The Independent online kiadása. Az együttes hivatalos Instagram-oldalán közölte: a zenész öngyilkos lett.

Az énekest hétfőn holtan találták otthonában, az essexi Dunmow-ban. Az együttes hivatalos Instagram-oldalán közölte: “A hír igaz. Alig hisszük el, de testvérünk, Keith önkezével vetett véget életének a hétvégén”.
Az essexi rendőrség szóvivője a The Sunnak elmondta, hétfőn reggel hívták őket egy Brook Hill-i címre, a telefonáló az ott lakó férfi egészsége miatt aggódott.
“Kimentünk és a 49 éves férfi halálát állapítottuk meg. Értesítettük a legközelebbi hozzátartozót. A halálesetnél gyanús körülmény nem volt. A dokumentumokat előkészítettük a törvényszéki orvosszakértő számára” – mondta korábban a szóvivő.
A punkos viselkedéséről, színes-hegyes hajáról és szúrós tekintetéről elhíresült Keith Flint eredetileg táncosként került a Liam Howlett által alapított elektronikus zenei formációba, a Prodigybe, de annak (a rapper Maxim melletti) frontembereként vált a kilencvenes évek brit könnyűzenei színtérének ikonikus figurájává.
A Prodigy harmincmillió albumot adott el világszerte, hét stúdiólemezt készített és valamennyi vezette a brit albumlistát, legutóbb az utolsó, a tavaly novemberben kijött No Tourists. Flint énekelt a Prodigy legsikeresebb, szintén listavezető kislemezein, a Firestarteren és a Breathe-en is.
Halálhíre kapcsán sok zenésztársa emlékezett meg róla a közösségi médiában, köztük Ed Simons a Chemical Brothersből, aki nagyszerű embernek nevezte. Keith Flint a zene mellett motorozással is foglalkozott, egy versenyistálló tulajdonosa és menedzsere volt.
A Prodigy 1996-os Sziget fesztiválos koncertje óta tucatnyi alkalommal adott koncertet magyarországi fesztiválokon, legutóbb tavaly a Fezenen játszottak.