Megszüntették Czeglédy Csaba házi őrizetét

Megszüntették Czeglédy Csaba házi őrizetét – erről a volt politikus maga számolt be Facebook-oldalán csütörtökön.

Czeglédy Csaba azt írta: a bíróság csütörtökön a többi között kiegyensúlyozott és rendezett családi kapcsolataira és az eljárás során eddig tanúsított magatartására figyelemmel megszüntette vele szemben a kényszerintézkedést.
Tavaly decemberben döntött arról a Szegedi Törvényszék, hogy – az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság nyomozási bírójának döntését másodfokon megváltoztatva – megszünteti Czeglédy Csaba letartóztatását és elrendeli bűnügyi felügyeletét. A bíróság akkor Czeglédy Csaba tartózkodási helyéül szombathelyi otthonát jelölte ki, mozgását technikai eszközzel felügyelték, lakóhelyét csak bizonyos esetekben – például orvosi kezelésre – hagyhatta el.
Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás.
A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.
Czeglédy Csabát 2017 júniusában vették őrizetbe a pénzügyőrök, majd került előzetes letartóztatásba. A politikus 2018. március 1-jén, miután független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették, és így mentelmi jog illette meg, elhagyhatta a börtönt. Másfél nap múlva, mentelmi jogának felfüggesztését követően egy másik bűncselekmény – gazdasági csalás – gyanúja miatt újra őrizetbe vették.
Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma – miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában – megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.