Szállás.hu: 12,5 százalékkal bővült a belföldi turizmus

A Szállás.hu becslése szerint 12,5 százalékkal nőtt a belföldi turizmus a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

A portál MTI-nek küldött csütörtöki elemzése szerint a legnépszerűbbek az egy- és kétéjszakás üdülések voltak, az üdülések 28 százaléka két éjre, 27 százaléka egy éjre szólt. Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest voltak a legkedveltebbek, Eger és Balatonfüred is a top ötben végzett, a legjobbakat Gyula, Szeged és Zalakaros követte, a tizedik pozícióra Zamárdi helyére Balatonlelle lépett.

A foglalások csaknem felét az apartmanok és a vendégházak tették ki, a legkeresettebb szállástípusok sorát 16,5 százalékkal a panzió és 13,5 százalékkal a három csillagos hotelek követték, a top 5-ös listát pedig 9,8 százalékkal a 4-5 csillagos hotelek zárták – ismertette Keresztes Nóra marketing menedzser a közlemény szerint.

Az átlagos foglalási érték 5 százalékkal emelkedett a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, átlagosan 57 211 forintot költöttek szálláshelyre. A foglalások közel kétharmada 50 ezer forint alatti volt, csak körülbelül minden ötödik foglalás volt 50-100 ezer forintos – tette hozzá a marketing szakember.

Az elemzésből kiderült, hogy az összes szállásfoglaló több mint 16 százaléka jelölt meg SZÉP-kártyás fizetést. A vendégek 56 százaléka intézte mobilról a szállásfoglalást, ami 15 százalékponttal több az egy évvel korábbinál.
A Szállás.hu saját forgalma 15,2 százalékkal nőtt az elmúlt negyedévben – közölték.