A koronavírus-járvány időszakában 806 vállalkozás kötelezte el magát beruházások mellett, 377 milliárd forint értékben, amivel több mint 143 ezer munkahelyet védtek meg – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Nyíradonyban, a Paulik Kft. telephelyén, ahol beruházástámogatási okiratot adott át.

A kormány mindehhez 169 milliárd forint támogatást biztosított – tette hozzá Szijjártó Péter megjegyezve, hogy a 806 vállalatból 620 magyar vállalkozás.
A tárcavezető elmondta, hogy a nyíradonyi Paulik Kft. a versenyképesség-növelő programban a 227,6 millió forintos beruházásához 114 millió forint támogatást kapott, ezzel 110 dolgozó munkahelyét sikerült megvédeni, és a fejlesztés eredményekért a jövőben bővíthetik is a dolgozói létszámot.