Vb-2018 – A közösségi élmény adja a világbajnokság varázsát

A labdarúgó-világbajnokságok egyedi, semmihez sem hasonlítható hangulatát az adja, hogy a világ minden tájáról érkeznek szurkolók a rendező országba, s így kerekedik az eseményből egy hatalmas, nemzetiségeken, kultúrákon, földrészeken átívelő közösségi élmény.

Nincs ez másként az oroszországi tornán sem, a sok százezer összesereglett futballrajongó között pedig természetesen nem csak a 32 résztvevő nemzet drukkerei találhatók meg. Jószerivel nincs olyan ország, amelynek képviselőivel ne lehetne találkozni Moszkva belvárosában. Libanoni, új-zélandi, kanadai, kínai, dél-afrikai futballrajongó egyaránt fellelhető, s az uralkodó trend a mez viselete még akkor is, ha az adott válogatott nem jutott ki a vb-re, vagy már kiesett.
Az MTI tudósítója így találkozott egy családdal, amelynek mind a négy tagja – nagypapa, apa és két fiú unoka – egyaránt a meggypiros magyar mezt viselte. Elmondásuk szerint elképesztően élvezik azt az ünnepi hangulatot, ami körüllengi a vb-t.
“Mindenki mindenkinek a barátja. Le a kalappal az oroszok előtt is, nagyon szívélyesek és kedvesek mindenkivel. Az utcákon uralkodó hangulat pedig felülmúlhatatlan. Úton-útfélen szurkolók ünnepelnek, örülnek, ismerkednek, fényképezkednek együtt. Magával ragadó ez a miliő” – mondta az apa, aki arról is beszámolt, hogy a horvát-dán nyolcaddöntőre volt jegyük.
A család múlt pénteken érkezett az orosz fővárosba, ahol kétnapos városnézést követően vasárnap hajnali kettőkor indult a vonatuk a 400 kilométerre lévő Nyizsnyij Novgorodba. A belépőt annak reményében vették, hogy argentin meccset látnak majd, de végül a dél-amerikaiak vártnál gyengébb szereplése miatt Horvátország nyerte a D csoportot. Annak ellenére, hogy nem jött be a számításuk, nem panaszkodtak, mert mint mondták, drukkolnak a szomszédoknak, hogy ilyen kis országként csodát hajtsanak végre a vb-n.
Egy kispesti hölgy útja talán még jobban jellemzi, milyen a világbajnokság. Saját bevallása szerint mindig szerette volna megnézni Moszkvát, s ennél keresve sem találhatott volna jobb alkalmat a vb-nél. Neki nincs jegye egyetlen meccsre sem, de mint mondta, megpróbál majd venni az angol-kolumbiai nyolcaddöntőre, ám az se baj, ha nem sikerül, mert ő éppen a hangulat, a közösségi élmények miatt választotta ezt az időpontot moszkvai látogatására. Legnagyobb élményének azt nevezte, amikor a házigazda oroszok óriási népünnepélyt rendeztek a belvárosban, miután nagy meglepetésre kiejtették a spanyolokat vasárnap a 16 között.
“Ezt átélni, ennek részesének lenni csodálatos. Felidézte bennem a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságot, amikor Budapesten is megállt az élet magyar győzelemnél, vagy éppen továbbjutásakor” – mesélte tíznapos látogatásáról. “Délelőtt városnézés, délután pedig közös meccsnézés mexikóiakkal, spanyolokkal, oroszokkal, vagy aki éppen betéved az adott bárba. Együtt sírnak, együtt nevetnek a szurkolók. A legmeghatóbb az volt, amikor oroszok vigasztaltak egy síró spanyol férfit. Ettől gyönyörű a vb.”
Elárulta, ez az első nagy futballesemény, amelyre kilátogatott, de nem az utolsó, mert felülmúlta a várakozásait az a multikulturális közösségi élmény, amit kapott.