Az eucharisztikus kongresszus lehetőség, amelyet minden hívőnek felkínál az egyház – mondta Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok pápai bizottságának elnöke a katolikus világesemény második napján, hétfőn, a budapesti Hungexpón bemutatott szentmisén.

Piero Marini homíliájában úgy fogalmazott: az eucharisztia ünnepléséből “meg kell tanulnunk, hogy hitünk jövője nem csupán attól függ, hogy miképpen ünnepeljük a liturgiát, hanem inkább attól, hogy miképpen tudunk élni abból a liturgiából, amit ünneplünk”.
A keresztények hivatása, hogy az evangélium apostolai legyenek – mondta, hozzátéve: ugyanakkor nem felejthetik el, hogy a mindenkori tanítványoknak nemcsak elvont értelemben kell hirdetniük Jézust, hanem életük példájával is tanúskodniuk kell róla.
Ennek pedig “meg kell fizetni az árát”: a fáradságot, a kellemetlenséget, a szenvedést”, de “mi ezt az árat szívesen megfizetjük, mert ezáltal teljesedik be Isten üdvözítő terve” – tette hozzá.
Piero Marini 2007 óta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok pápai bizottságának elnöke. Korábban három pápa, VI. Pál, II. János Pál és XVI. Benedek szertartásmestere volt. Szent II. János Pál pápát 76 útjára kísérte el.
Az eucharisztikus kongresszus programjában péntekig a Hungexpón egész nap katekéziseket (keresztény tanítás), előadásokat tartanak a világ öt kontinenséről érkező előadók.