A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen mintegy 58 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra az intézménynél tapasztalt hiányosságok miatt – tájékoztatta a jegybank az MTI-t pénteken.

A közleményből kiderül, hogy a bírságból 43 millió forintot a prudenciális jogszabályok megsértése miatt, 15,5 millió forintot a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt szabott ki az MNB.
A jegybank vizsgálata során – amelynek keretében 2018. március végétől tekintette át a pénzintézet működését – különösen a vállalatirányítás, a hitelkockázatok kezelése, az értékvesztések elszámolása és az informatika területén tárt fel hiányosságokat.
Megállapították, hogy a vállalatirányítás terén a bank nem felelt meg a szabályozási előírásoknak, a belső ellenőrzés nem rendelkezett a feladatellátáshoz szükséges erőforrásokkal, valamint a nyomon követhetőség is hiányos volt.
A hitelezési kockázatokat részletezve a jegybank megállapította, hogy az ügyféllimitek mértéke nem kapcsolódott szorosan az ügyfélminősítéshez és nem minden esetben jelentett valós hitelezési korlátot. Emellett az ágazati limitek kialakítása sem volt megfelelő, továbbá a bank a hiteldöntések esetében nem dokumentált minden releváns információt.
Ami a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzését illeti, a jegybank hiányosságokat állapított meg a belső védelmi vonalak, valamint a belső ellenőrző és információs rendszer működtetésével kapcsolatban.
A jegybank határozatában december 31-i határidővel kötelezte a Gránit Bankot a feltárt problémák megszüntetésére. Az intézmény a vizsgálat során együttműködő magatartást mutatott és már az eljárás alatt megkezdte a hiányosságok megszüntetését – jelezték.
A jegybank utólag azzal egészítette ki közleményét, hogy a feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a bank biztonságos működését.