Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszerének hiánya 97,0 milliárd forintot tett ki, alig tért el az egy évvel korábbi  96,3 milliárd forinttól. Az év első nyolc hónapjában 1900,7 milliárd forint volt a deficit a múlt évi 2261,3 milliárd forinttal szemben – közölte szerdán a Pénzügyminisztérium (PM).

Júliusban is hasonló nagyságrendű 86,2 milliárd forint  volt a központi alrendszer havi deficitje, alig több mint 28 százaléka az egy évvel korábbi 307,1 milliárd forintnak.
A minisztérium gyorstájékoztatója szerint január-augusztusban a központi költségvetés 1717,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 221,2 milliárd forintos hiányt mutattak, az elkülönített állami pénzalapok pedig 37,6 milliárd forintos többletet értek el. A központi költségvetés hiánya 157,0 milliárd forinttal, a társadalombiztosítási alapoké 164,7 milliárd forinttal kisebb, az elkülönített alapok többlete 39,9 milliárd forinttal nagyobb volt idén, mint a múlt év első nyolc hónapjában.
A PM tájékoztatása szerint az idei kiadások közül a közúti fejlesztésekre 172,9 milliárd forintot, a közlekedési ágazati programokra 134,7 milliárd forintot, a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra 92,2 milliárd forintot fordított a kormány. Jelentős kiadás volt még a Magyar falu programra kifizetett 61,7 milliárd forint, a vasúti fejlesztésekre fordított 60,2 milliárd forint, vagy a Modern városok program céljaira költött 51,1 milliárd forint is.
Az iskolakezdés megkönnyítése érdekében – hasonlóan az előző évhez – a családi támogatások szeptemberben esedékes összegét is augusztusban kapták meg az érintett családok az augusztus hónapban esedékes összeg mellett, ami 32,2 milliárd forintos kiadást jelentett.
Az államháztartás helyzetéről kiadott gyorstájékoztató kiemelte, hogy az idei második negyedévben rekordmértékben, 17,9 százalékkal nőtt a magyar gazdaság az egy évvel korábbihoz képest, miközben a foglalkoztatottak száma átlépte a 4 millió 700 ezret. Ezek az adatok is jelzik, hogy eredményes a támogató költségvetési politika, amely az adócsökkentésekre, a munkahelyteremtésre, a beruházások ösztönzésére és a családok támogatására épül – írták.
A költségvetés a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat továbbra is biztosítja – hangsúlyozza a PM tájékoztatója.