Az európai vezetők első tanácskozására az Európai Politikai Közösség (EPC) keretében a kontinens számára kritikus pillanatban került sor – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök a tárgyalásokat követő csütörtök késő esti sajtótájékoztatón a Hradzsinban.

“Oroszország Ukrajna elleni támadása ugyanis Európa stabilitását és biztonságát veszélyezteti” – szögezte le a cseh kormányfő.
Petr Fiala sikeresnek és hasznosnak minősítette a prágai találkozót. “Ez a platform lehetőséget adott a kötetlen véleménycserére fontos kérdésekben, ennek bizonyítéka 44 ország vezetőinek jelenléte és az, hogy megegyeztünk a folytatásban” – hangsúlyozta Petr Fiala.
Megismételte korábbi kijelentését, miszerint az EPC nem akar új európai szervezetté válni, s nem célja helyettesíteni a már létező együttműködési formákat.
“Közös célunk Európa biztonságának, stabilitásának és jólétének a megerősítése” – mondta Petr Fiala. Egyetértettünk abban – fejtette ki a cseh kormányfő – hogy a politikusoknak dolgozniuk kell a további kezdeményezések és elképzelések megvalósításán is.
A miniszterelnök-házigazda közölte, hogy az EPC következő ülésére Chisinauban, Moldova fővárosában kerül sor, majd Spanyolország és Nagy-Britannia lesz a házigazda. Fiala köszönetet mondott a francia államfőnek, hogy kezdeményezte az EPC létrehozását.
Emmanuel Macron francia elnök újságírók előtt hangsúlyozta: az általa kezdeményezett informális platform célja, hogy az Európai Uniónál szélesebb körben, rugalmasan nyújtson lehetőséget időszerű, többeket érdeklő politikai kérdések kötetlen megvitatásához. “Régi elképzelésről van szó, amely most megvalósult” – jegyezte meg.
A francia államfő fontosnak minősítette, hogy a 44 európai ország politikai vezetői Prágában kinyilvánították egységüket az Ukrajna elleni orosz agresszióval kapcsolatban. “Mindnyájan elítéltük Oroszországot és kiállítunk Ukrajna mellett” – mutatott rá Macron.
A prágai tanácskozáson az EU 27 tagállamán kívül 17 ország, köztük Nagy-Britannia, Törökország és Ukrajna képviselői vettek részt.
A csúcstalálkozókra azért kerül sor Prágában, mert ebben a félévben Csehország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.