A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke szombaton Budapesten, a Fidelitas 22. kongresszusán elmondott beszédében.
Orbán Balázs, miután átadta a kongresszusnak a szombaton Győrben a háború ellen kampányoló Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét, elmondta: a magyar nemzet mindig nemzedékekben gondolkodott, és minden korszaknak megvolt a maga küldetése. A jelenlegi nemzeti oldalon belül “az első a rendszerváltóké volt, a Fidesz alapítóié. A második: a 35 és 50 év közöttieké, akik alatt az ország végérvényesen nemzeti, jobboldali irányt vett.” A harmadik nemzedéknek egy háborúkkal, válságokkal, kiszámíthatatlansággal és technológiai kihívásokkal teli világban kell helytállnia, és “megőrizni a magyar nemzet egységét és erejét“.
A politikai igazgató szerint a háborús készülődés idején a brüsszeli vezetőket nem érdeklik az emberek mindennapi igényeik. “Egy HIMARS-rakéta kilövése 150 ezer dollár, vagyis ötvenmillió forint – ebből akár négy-öt magyar hallgató is kaphatna egyéves ösztöndíjat a Harvardon. De háborúban a pénz nem ösztöndíjra megy, hanem rakétára” – mondta.
Orbán Balázs hozzátette: “Ha Magyarországnak olyan kormánya lesz, amely brüsszeli parancsra a háború és Ukrajna végsőkig tartó támogatása mellett teszi le a voksát, akkor idehaza is kötelező sorozás lesz. Ruszin-Szendi tábornok már meg is mondta: ‘Slava Ukraini, mindenkit be fognak rántani.’”
Beszédét így zárta: “mutassuk meg együtt a háborúpárti liberálisoknak, hogy Magyarország rend és szabadság, és így is marad. Hogy itt jó élni, és így is marad. És hogy itt béke van, és így is marad. Béke van – felejts el minden háborút! Nem leszünk Brüsszel katonája! És akkor, de csakis akkor: együtt, a három nemzedék együtt, naggyá fogja tenni Magyarországot!“
Mohácsy István, a Fidelitas elnöke köszöntőjében kiemelte, olyan korszakban élünk, ahol a fiatalok hangja fontosabb, mint valaha. Ma ez a hang egy üzenetben sűrűsödik: a Nem a háborúra petícióban – szólt a Fidelitas aláírásgyűjtéséről.
Emlékeztetett: Brüsszelben ma olyan döntéseket hoznak, amelyekkel a mi bőrünket viszik vásárra, a szomszédunkban háború dúl, Horvátország visszahozta a kötelező sorkatonaságot.
Mindeközben Magyarországon is vannak olyan politikusok, akik ugyanebbe az irányba tolnák a fiatalságot: Ruszin-Szendi Romulusz, a “bukott katona” nyíltan beszélt arról, hogy vissza kellene hozni a sorkatonaságot – figyelmeztetett.
“Mi nem akarjuk, hogy a magyar fiatalokat a Tisza nevű fantompárt felelőtlen háborúpárti ambíciói miatt küldjék frontra!” – hangsúlyozta.
Legyen a fiatalok lázadása az, hogy megvédik a hazájukat – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Menczer Tamás a Fidesz ifjúsági szervezetének kongresszusán hangsúlyozta: azt szokták mondani, hogy a fiatalok lázadók, ezért azt javasolja minden fiatalnak, hogy legyen az ő lázadásuk az, hogy megvédik a hazájukat, megvédik a nagyszüleik 13. és 14. havi nyugdíját, az édesanyjuk adómentességét, a családtámogatásokat, és fellépnek a rombolással szemben.
Hozzátette: mindent megtesz, hogy Orbán Viktor maradjon Magyarország miniszterelnöke, mert olyan kormányfőt akar, akit bár mindenki szeretne, de senki nem tud iránytani, nem pedig olyat, aki “egy rossz rongybaba” és, akit “pórázon irányítanak”. Hozzátette: olyan miniszterelnököt akar, akit az amerikai elnök erős vezetőnek tart, és nem olyat, “aki csak nőkkel bátor, és ha férfiakkal találkozik, akkor reszket“.
A jövő évi választás tétjének azt nevezte, hogy “egy báb irányít bennünket, vagy a saját sorsunkat irányítjuk”. A munkát el kell végezni, el is fogjuk végezni és akkor áprilisban lesz egy szép és vidám vasárnap esténk – tette hozzá.
A háborúval kapcsolatban azt javasolta a Fidelitas tagjainak: azt a kérdést tegyék fel maguknak és másoknak is, hogy akarnak-e meghalni Ukrajnáért vagy azért, hogy “Zelenszkij feneke alatt aranyból legyen a klozet“. Úgy vélte: a Tisza pártnak, ha lehetősége lenne, “berántana” mindenkit Ukrajnába harcolni.
Kövér László házelnök a kongresszusnak küldött videóüzenetében az öt hónap múlva esedékes országgyűlési választásokkal kapcsolatban arra figyelmeztetett: a kormányoldal ellenfele az a balliberális politika, amely változó alakzatban, változó nevek és jelszavak alatt, de harmincöt éve mindig ugyanazt akarja, mindenben korlátozni a magyar cselekvési szabadságot és idegen érdekek alá rendelni a nemzeti érdekeket.
A Fidelitas tagjait arra kérte: beszéljenek azokkal a szavazati joggal rendelkező fiatalokkal, akik nem foglalkoznak a politikával és kérdezzék meg őket, akarják-e, hogy az európai balliberális politika áldozatai legyenek, akarnak-e háborúban, diktatúrában és elszegényedésben élni.
A kongresszus résztvevőit arra is felszólította, beszéljenek kortársaikkal és segítsenek mindenkinek, hogy “a hazát kiárusítani kész ellenzék ne téveszthesse meg őket”.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter videóüzenetében hangsúlyozta, a jövő évi választásnak óriási a tétje: aki egy polgári, szuverén és fejlődő, saját identitását megőrizni képes Magyarországot akar, annak a jobboldalra, a polgári oldalra, a Fidesz-KDNP-szövetségre kell szavaznia. Ti vagytok azok, akik ezt az üzenetet hitelesen el tudjátok vinni a fiataloknak. Ti vagytok azok, akik lehet, hogy ebben a generációban nem vagytok ma többségben, de többségre juthattok, ha következetesen képviselitek mindazt, ami az elmúlt 15 évben ennek az országnak nagyon sok sikert hozott – fogalmazott.
Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke kijelentette, Brüsszel egyértelműen kormányváltást akar Magyarországon, és Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének személyében meg is találták azt az embert, aki gondolkodás nélkül végrehajtaná a brüsszeli elvárásokat.
Úgy folytatta, Brüsszel bábkormányt akar ültetni a magyarok nyakára, mert a nemzeti kormány nemet mond a háborúra, a migrációra, a “genderőrületre” és Ukrajna erőltetett uniós csatlakozására.
Hozzátette, Brüsszelnek Ukrajna mindenáron történő támogatásához több pénzre van szüksége, és ehhez megszorításokat vezetne be a tagállamokban. A Tisza Párt politikusai és szakértői egymás után árulják el, mire készülnek: adóemelés, a nyugdíj- és a rezsicsökkentés, továbbá a családi adókedvezmények eltörlése, a közszolgáltatások leépítése
– hangoztatta, megjegyezve, kimondták azt is, hogy visszaállítanák a sorkatonaságot.
Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója azt mondta, hogy a szomszédos országban háború zajlik, ami távolinak tűnik, de Kárpátalján magyarok élnek és számtalan magyar család szenvedi meg a konfliktust. Az EU úgy látszik, hogy ebbe a háborúba bele akar állni, miközben az Ukrajnába küldött pénzekből csak halottak, korrupció és arany WC-csészék vannak – jelentette ki.
Az egész kommunikációs tér átalakulófélben van, csökken a televízióból tájékozódók száma, a printmédia “tönkrement“, az emberek nem hallgatnak rádiót, de tájékozódnak – hívta fel a figyelmet. 1848-ban fegyverekkel kellett megvédeni a hazánkat, 1945-ben háború dúlt, 1956-ban fegyvert kellett fogni a szabadság megvédésének érdekében. Most egy dologra van szükség, ülj le a komputeredhez, kommentelj, oszd meg, csináld, harcolj – szólított fel.
Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár azt mondta, hogy a kormányoldal nem vár, hanem cselekszik, kiállnak az értékeikért és közösen, összefogva megvívják a politikai csatákat. A 2026-os választáson a fiatalok jövője is a tét, az hogy békében és biztonságban élhetik-e le a következő éveiket, választhatnak felsőoktatási intézményt vagy szakmát, indíthatnak vállalkozást, építhetnek otthont, vállalhatnak gyerekeket – közölte.
A mi igazi erőnk a közösségünkben van – jelentette ki, hozzátéve, a hazaszeretet nem csak egy érzés, de küldetés is.
Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét egy olyan “agresszív kisgyerekhez” hasonlította, aki két másodperc alatt szétrúgja a mások által felépített homokvárat. Ő az, aki az elmúlt 15 év munkáját “seperc alatt sutba dobná“, mert rombolni mindig sokkal gyorsabban lehet, mint építkezni, ezért kell nemet mondani a Tisza Párt “romboló programjára” – érvelt.
Arra kérte hallgatóit, hogy győzzék meg azokat az ismerőseiket, akik még nem biztosak abban, hogy a kormánypártokra szavaznak.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője videóüzenetében elmondta, az európai politika zászlajára tűzte a kötelező sorkatonai szolgálatot, ez pedig nyílt beismerése annak, hogy háborúra készülnek.
A háborúpárti európai elitnek vannak magyar szövetségesei is: ez a Tisza Párt, amely azt mondja, “benneteket berántanak” – jegyezte meg.
A résztvevőkhöz fordulva kiemelte: az ő nemzedékük lesz az, amelyik megóvja Magyarországot a háborútól. Rátok most az a fél év vár, amikor nem fegyverekkel, hanem a választók meggyőzésével le kell győznünk az ellenfelet
– jelezte.
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója arról beszélt, a fiataloknak akkor jó Magyarországon, ha a miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják. Orbán Viktorral azok is jobban járnak, akik nem rá szavaznak – tette hozzá.
Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a választásokon a Fidesz-KDNP “egy meglehetősen tisztességtelen ellenféllel” száll harcba. Szerinte ebben a küzdelemben fontos tisztázni, hogy a kormányoldal a keresztény értékek, a szabadság, a nemzeti kultúra és a család védelme érdekében lép fel.
Vitályos Eszter kormányszóvivő videóüzenetében azt mondta: a Fidelitas magyar fiatalok millióit képviseli, amikor arról beszél, hogy nem kérnek a sorkatonaságból.







