A Fidesz szerint “szégyen és gyalázat”, amit a “dollárbaloldal” Magyarországon és Brüsszelben is művel Magyarország ellen – reagált a kormánypárt a DK-s Rónai Sándor pénteki nyilatkozatára.

A Fidesz közleményében azt írta: a baloldali pártok “idegen hatalmak által felvásárolva szünet nélkül a nemzeti érdekek ellen dolgoznak”.
A kormánypárt azzal vádolja a baloldali pártokat, hogy az Európai Parlamentben (EP) “saját kezűleg megszövegezték és megszavazták”, hogy Magyarország semmiképpen se kapja meg a neki járó uniós forrásokat.
“Nyilván ők szívesebben látnák a magyar embereknek járó pénzt Gyurcsányék, a baloldali pártok, vállalkozások és a Soros-szervezetek számláin, ahová a guruló dollárok is érkeztek” – fogalmaztak a közleményben.
Rónai Sándor DK-s EP-képviselő online sajtótájékoztatóján az Európai Parlament Magyarországnak szánt uniós forrásokról szóló állásfoglalása kapcsán azt állította: a Fidesz azt akarta elérni, hogy ha a kormány nem jut uniós pénzhez, akkor ne jussanak a magyar emberek, vállalkozások és önkormányzatok sem.