Női vezérigazgatója lesz a Twitternek, közölte a cég tulajdonos-vezetője csütörtökön. Elon Musk tudatta: ügyvezető elnökként és technológiai igazgatóként vesz rész a Twitter irányításában a jövőben.

Elon Musk nevet nem említett, csak annyit árult el, hogy az új vezető nagyjából hat hét múlva veszi át a Twitter, illetve a médiumot tulajdonló vállalkozás, az X Corp. irányítását.
Elon Musk tavaly ősszel vásárolta meg a közösségi médiumot, és már akkor jelezte, nincs szándéka hosszú távon vezérigazgató lenni. Azt ígérte, hogy amint megtalálja utódját, azonnal lemond a cégvezetésről. November közepén szintén úgy nyilatkozott, hogy szeretné csökkenteni a Twitter vezetésére fordított időt, ugyanakkor februárban leköszönése lehetséges időpontját az év végére tette.
Az új vezérigazgatóról szóló bejelentés nyomán a Twitter részvényeinek árfolyama mintegy 2 százalékkal emelkedett a New York-i értéktőzsdén.