Hét ország tizenkét filmjével rendezik meg szeptember 23. és 29. között a negyedik Latin-Amerikai Filmnapokat a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház MTI-hez elküldött szombati tájékoztatója szerint a filmek Latin-Amerika változatos tájaira kalauzolják a nézőket Riótól, Mexikóvárostól és Buenos Aires-től az Andok erdein, a Zapata-mocsáron és a dél-amerikai bányavárosokon át az Atacama-sivatagig. Az alkotások többsége egyetlen alkalommal lesz látható, eredeti nyelven, magyar felirattal.

A programban többnyire kortárs alkotások szerepelnek, de klasszikusok is helyet kaptak, köztük Walter Salles Központi pályaudvar című filmje, amelyet 35 milliméteres kópiáról láthatnak a nézők.

Az esemény szeptember 23-án az ecuadori Vörös madár című film vetítésével kezdődik meg. A történet főhőse, az ötéves Killa, aki édesanyja halála után a nagymamájához költözik az Andok erdeibe, ahol fokozatosan ismerkedik meg az otavalo kultúrával, a kecsua nyelvvel és a helyi hagyományokkal.

Peruba kalauzolja a nézőket a Flora öröksége című alkotás, amely a 19. századi feminista gondolkodó, Flora Tristán életét idézi fel.

Brazília több alkotással mutatkozik be a filmnapokon:

Walter Salles, az Oscar-díjas Én még itt vagyok rendezőjének ezredfordulós filmje, a Központi pályaudvar mellett Kleber Mendonça Filho Szellemképek című esszéfilmje és a brazil zene meghatározó alakjáról, Milton Nascimentóról készült portréfilm is szerepel a programban. Látható lesz a brazil-mexikói-holland-chilei koprodukcióban készült Azúr ösvény is.

A mexikói filmművészetet Fernando Eimbcke két alkotása képviseli. Az országos premier előtt vetítik a fekete-fehér, mágikus realista elemekkel átszőtt Legyek című új filmet, valamint 35 milliméteres kópiáról visszatér a rendező korábbi munkája, a Kacsaszezon.

A Feketén-fehéren című összeállításban a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál idei fődíjas latin-amerikai dokumentumfilmjei láthatók: a kubai-spanyol A Zapata-mocsár meséi és a mexikói Hangok a mélyből.

A színészi alakításokra épül az Argentin történetek című argentin film, amelynek mind a tizenhat epizódjában Guillermo Francella játssza a főszerepet.

A filmnapok szeptember 29-én A filmmesélő című chilei alkotássál zárul. Főszereplője egy Atacama-sivatag közepén élő kislány, María Margarita, aki különleges tehetségével a település “filmmesélőjévé” válik. A filmben Bérénice Bejo, Daniel Brühl és Antonio de la Torre is szerepel.

Az esemény Brazília, Chile, Ecuador és Peru magyarországi nagykövetségeivel együttműködve valósul meg.

A teljes program a mozi honlapján érhető el.